hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-ellenőrök: a héten ezeken a helyeken számíthatnak rájuk

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei a karácsony közeledtével kiemelt figyelmet szentelnek az fenyőfa-kereskedőknek, az édesség- és ajándékárusoknak. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják. A webáruházak is számíthatnak próbavásárlásokra, emellett fókuszban marad a katás szerződések vizsgálata is. Természetesen a NAV-ellenőrök a fent leírtaktól függetlenül máshol is megjelenhetnek.

KIEMELT ELLENŐRZÉSI TÉMAKÖRÖK

Katás szerződések vizsgálata

A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kataalanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.

ÉSZAK-BUDAPEST

2020. novemberi és decemberi ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 11-étől év végéig ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó webáruházakat. Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, illetve az áruk eredetét vizsgálják.

DÉL-BUDAPEST

Ellenőrzések az 51. héten

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 14. és 18. között Budapesten az ünnepi édesség- és ajándékkereskedőket, valamint a fenyőfa árusokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint az online pénztárgép helyes használatát.

KELET-BUDAPEST

Ellenőrzések decemberben

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 1. és 31. között az édesség- és ajándékárusokat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják.

BÁCS-KISKUN MEGYE

Ellenőrzések decemberben

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Indokolt esetben forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

BARANYA MEGYE

Decemberi ellenőrzések Baranyában

A NAV baranyai munkatársai december 14. és 20. között hétfőn Pécsett, a taxisokat, szerdán Hosszúhetényben, a Fő utcai boltokat, csütörtökön pedig Pécsett, az Ifjúság úti üzleteket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A hivatal munkatársai az adventi időszakban folyamatosan ellenőrzik a kitelepülő édesség-, ajándék-, és fenyőfaárusokat, valamint az ünnepi termékeket értékesítő webáruházak is számíthatnak próbavásárlásokra.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a szabályos foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE

Fenyőfa és ünnepi termékek árusítóinak ellenőrzése

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 14. és 18. között a fenyőfa, karácsonyi díszek és egyéb ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

Decemberi ellenőrzések Győr-Moson-Sopron megyében

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a megyei vendéglátóegységeket, valamint az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE

Ellenőrzések 2020. december 15-én

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. december 15-én a megyei építkezéseken ellenőrzi a szabályszerű foglalkoztatást.

HEVES MEGYE

Operatív ellenőrzések helyszínei Heves megyében 2020. decemberben

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. decemberben a megyei adventi vásárokon, piacokon az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

Ellenőrzési helyszínek december hónapban

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020 decemberében az ételrendelések, ételkiszállítások kapcsán ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségét. Ellenőrzésre számíthatnak továbbá a tüzelő- és építőanyag-kereskedők, valamint az építőiparban tevékenykedő vállalkozások is.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Komárom-Esztergom megyében a 49–52. héten

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 30. és december 23. között az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását és az alkalmazottak bejelentését.

NÓGRÁD MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Nógrád megyében az 51. héten

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. december 14. és 19. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
♦ december 14. (hétfő): Rétsági járás,
♦ december 15. (kedd): Bátonyterenyei járás,
♦ december 16. (szerda): Balassagyarmati járás,
♦ december 17. (csütörtök): Pásztói járás,
♦ december 18. (péntek): Szécsényi járás,
♦ december 19. (szombat): Salgótarjáni járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a fenyőfát, díszeket értékesítő kiskereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

PEST MEGYE

Téli ellenőrzések

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 30-ától a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

SOMOGY MEGYE

Ellenőrzések: 50–51. hét

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága az 50-51.  héten a megye teljes területén ellenőrzi az ünnepi termékek árusítóit. Ellenőrzésekre számíthatnak:
♦ az édesség-, szaloncukorárusok;
♦ az égősorok, karácsonyfadíszekkel kereskedők;
♦ a fenyőfaárusok;
♦ a hús- és halboltok.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Operatív ellenőrzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínei

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2020. december 10. és 24. között a játékok, ajándékok és ünnepi termékek árusítóit, a webáruházakat és az ételkiszállító vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

TOLNA MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Tolna megyében

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 7. és 18. között a ruhaboltokban és a húsüzletekben ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint a helyes pénztárgéphasználatot.

Az ellenőrzések várható helyszínei:
♦ 2020.12.14. (hétfő): Gyönk;
♦ 2020.12.15. (kedd): Bonyhád;
♦ 2020.12.16. (szerda): Őcsény, Decs;
♦ 2020.12.17. (csütörtök): Tamási;
♦ 2020.12.18. (péntek): Zomba, Kéty.

VAS MEGYE

Ünnepi, szezonális termékeket árusítók ellenőrzése

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020 decemberében az ünnepi, szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

VESZPRÉM MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Veszprém megyében az 51–52. héten

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 14. és 23. között az egész megye területén ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat, a fenyőfa-kereskedőket, valamint az ünnepi, szezonálistermék-árusítókat. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

ZALA MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Zala megyében

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 3. és 31. között az ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink