hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-ellenőrzések: ezeken a helyeken fokozottan figyeljenek a héten!

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyszíneken terveznek ellenőrzéseket a 24. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022. évi ellenőrzési tevékenysége során folytatja a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók támogatását, míg a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozott, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral lép fel. Ennek érdekében, a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, és vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le. Az ellenőrzési terv letölthető itt.

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amelyek székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2022. június 1. és 30. között Budapesten ellenőrzik a kitelepüléseken, piacokon értékesítő szezonáliszöldség- és gyümölcskereskedőket, illetve a kávé-, kávéőrlemény-forgalmazókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az alapanyagok beszerzését vizsgálják.

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2022. június 15. és július 31. között Budapesten ellenőrzik a fagylaltozókat, cukrászdákat, kürtőskalácsárusokat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az alapanyagok beszerzését vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilisban, májusban és júniusban a vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilistól szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat. Az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az alábbi helyszíneken és időpontokban ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését: június 21. (kedd) Akasztó, Csengőd és Tabdi.

Baranya megye

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

A NAV baranyai munkatársai június 13. és 19. között kedden a harkányi strand vendéglátóhelyein, szerdán Mohácson, a fagylaltozókban, csütörtökön pedig Pécsett, a Forrás üzletház ruhaboltjaiban ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés megye

Június 13. és 17. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a pékségekben a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgép használatát vizsgálják.

Június 20. és június 24. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai Gyula, Békéscsaba, Orosháza és Szarvas belvárosában ellenőriznek. A revizorok a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgép megfelelő használatát vizsgálják, akár többször is.

Június 27. és július 1. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei  a megye strandjain a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 16-án és 17-én Miskolcon, a Búza téri piacon vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak szabályszerű bejelentését, valamint a jövedéki szabályok betartását.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022 júniusában a megyében ellenőrzik a szezonáliszöldség- és gyümölcsértékesítőket. A revizorok ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, az alkalmazottak bejelentését és az áruk eredetét.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. júniusban a megyei fagylaltozókban, cukrászdákban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 24. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. június 13. (hétfő): Szolnok;
  • 2022. június 14. (kedd): Kunmadaras, Tiszafüred, Tiszaderzs;
  • 2022. június 15. (szerda): Mezőtúr, Túrkeve, Kuncsorba;
  • 2022. június 16. (csütörtök): Karcag, Kenderes, Kisújszállás,
  • 2022. június 17. (péntek): Szajol, Törökszentmiklós.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 13. és 17. között a kitelepüléseken, piacokon értékesítőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. június 13. és 17. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. június 13. (hétfő): Bátonyterenyei járás,
  • 2022. június 14. (kedd): Salgótarjáni járás,
  • 2022. június 15. (szerda): Balassagyarmati járás,
  • 2022. június 16. (csütörtök): Pásztói járás,
  • 2022. június 17. (péntek): Szécsényi járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a nemesfém-kereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 23–24. héten, az alábbi helyszíneken ellenőriz:

  • fagylaltozóknál,
  • vendéglátóknál,
  • építkezéseken.

A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 13. és 24. között a strandokat, fürdőket, valamint a hozzájuk kapcsolódó vendéglátóhelyeket és szolgáltatásokat ellenőrzik. A revizorok közterületeken és üzletekben is vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • 2022. június 13. (hétfő): Dunaföldvár;
  • 2022. június 14. (kedd): Simontornya, Kisszékely;
  • 2022. június 15. (szerda): Szekszárd;
  • 2022. június 16. (csütörtök): Tamási;
  • 2022. június 17. (péntek): Paks;
  • 2022. június 20. (hétfő): Fadd;
  • 2022. június 21. (kedd): Bonyhád;
  • 2022. június 22. (szerda): Szálka;
  • 2022. június 23. (csütörtök): Dombóvár;
  • 2022. június 24. (péntek): Szekszárd.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 23. és 24. héten az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. június 12–14. (vasárnap–kedd): Nagykanizsai járás,
  • 2022. június 15–16. (szerda–csütörtök): Keszthelyi járás,
  • 2022. június 17. (péntek): Zalaszentgróti járás.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint az online pénztárgépek szabályszerű használatát ellenőrzik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink