hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hamis mosószerrel buktak le

  • MTI

Lebuktak a cseh rendszámú furgonban utazók, amikor az adóhatósági járőrök ellenőrizték mosószer-szállítmányukat, majd a matricák és a silány kivitelezés láttán a 2010-es gyártási kódot kontrollálták a NAV számítógépes adatbázisában.

Hatszáz flakonnyi, márkás mosószerre hasonlító szert találtak egy cseh rendszámú furgonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán.

A NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága sajtóreferensének tájékoztatása szerint a csomagolás a gyanútlan vásárlót megtéveszthette volna. A pénzügyőrök a matricák és a silány kivitelezés láttán a 2010-es gyártási kódot ellenőrizték a NAV számítógépes adatbázisában, így derült ki, hogy nem a címkéken feltüntetett szer van a flakonokban.

Kiderült továbbá, hogy az elkövetők a hamis mosószert Csehországban vették és erről számlát is bemutattak. A járőrök lefoglalták a szállítmányt, és annak tulajdonosait versenytárs utánzása vétség miatt feljelentették a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Pályázat, áfa-visszaigénylés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink