hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adószabályok: adócsökkentés, átfogó módosítás várható

  • MTI/Magyar Idők/Adózóna

A közteherviselés egyszerűsítésében próbál nagyobb lépéseket megtenni a szaktárca az adószabályok jövő évi átfogó módosításával, ami kedden kerül az Országgyűlés elé – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára a Magyar Időknek.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adózásban nemcsak az egyes adókulcsok csökkentése vagy az adóhivatal munkájának színvonala számít, hanem az is, hogy könnyen és rövid idő alatt vagy éppen nehézkesen és hosszadalmas munkával lehet eleget tenni az adóügyi adminisztrációnak.

Az utóbbi években több nagy adócsökkentés is volt, most az egyszerűsítés, egységesítés ügyében is újabb érdemi lépéseket kell tenni  fogalmazott.

Kitért arra, hogy a mostani adócsomagot ősszel újabb követi, és a munkába minél több szakmabelit szeretnének bevonni. 

Az eljárási, adminisztrációs szabályok összetett módosítása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a következő év ne hozna adócsökkentést. "A korábbi években jó néhány köztehermérséklési program vette kezdetét, ezek közül több jövőre is folytatódhat" mondta, ezek között említve a két gyermeket nevelő szülők adókedvezményének növelését, a szociális hozzájárulási adó mérséklését.

Megemlítette azt is, hogy a nyugdíjas munkavállalók után fizetendő bizonyos közterheket is eltörölhetik.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink