hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több pénzt kapnak a rendőrök

  • adozona.hu
1

Átlagosan újabb 5 százalékkal nő a rendőrök illetménye 2018. január 1-jétől, a béremelésre 14,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A mostani illetményemelés a béremelés negyedik üteme, a rendvédelmi dolgozók életpálya modellje keretében a rendőrök illetménye 2015 és 2019 között átlagosan 50 százalékkal emelkedik – közölte a kormányzati portálon a Belügyminisztérium.

Egy tízéves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel rendelkező főnyomozó 2015-ben 302 ezer forintot keresett, 2018. január 1-jén az illetménye meg fogja haladni a 449 ezer forintot. A középfokú végzettségű tiszthelyettesek esetében egy 15 éves szolgálati viszonnyal rendelkező járőrvezető 2015-ben 215 ezer forintot keresett, 2018. január 1-jén havi illetménye 320 ezer forintra emelkedik – olvasható a közleményben.

Az illetményemelésen felül 2018. január 1-jétől lehetővé válik a rendőri állomány fizetési fokozatban történő előresorolása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok a rendőrök, akik az új munkaköri rendszer szerinti előresoroláshoz szükséges feltételekkel rendelkeznek, további illetményemelésben részesülhessenek.

A megújított teljesítményértékeléshez kapcsolódóan 2018-ban is lehetővé válik a teljesítményjuttatás kifizetése a magas színvonalú rendőri szolgálatellátás anyagi elismeréseként, amelyre 12 milliárd forintot különítettek el.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Toller Béla

Ez még így is nevetségesen alacsony havi jövedelem. Nem is lehet ennyiért rendes munkát elvárni így aztán a rendőrök mellébeszélnek, lustálkodnak, lassúak, kibúvókat keresnek, hazudnak ! Két járőrkocsi teljes személyzete áll egy háromláb mellett és bambulnak ! Inkább kezdjék el előlről a szervezést, volt ez már jobb és lesz is !

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink