hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adatszolgáltatás a NAV-nak: észnél kell lenniük az áfaregisztráltaknak is

  • Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója
2

Az áfaregisztráltakra is vonatkozik majd 2018 nyarától a számlázó programok online bekötésének kötelezettsége. Az online adatszolgáltatás elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése pedig kiemelkedően magas, számlánként akár 500 ezer forintos mulasztási bírsággal is járhat.

Idén július 1-jétől a magyar adóalanyok, így a magyar áfaregisztráltak is kötelesek lesznek az általuk kibocsátott, 100 ezer forintot elérő összegű áfát tartalmazó számlák rendeletben meghatározott adattartalmáról adatot szolgáltatni az adóhatóság számára. Az elektronikus adatszolgáltatást a számlázó programmal kiállított számlák esetében valós időben, a rendeletben meghatározott sémaállományban kell megtenni. Ez a kötelezettség számos magyar adószámmal rendelkező külföldi vállalkozásnak (is) jelentős kihívást jelenthet.

Érdemes időben felkészülni, mert hiányosságok esetén a kiszabható mulasztási bírság felső határa az érintett számlák számának, illetve az adózóra az általános szabályok szerint kiszabható legmagasabb bírságmértéknek, általában 500 ezer forintnak az eredője. Továbbá érdemes azt is megfontolni, hogy az online bekötéssel az adóhatóság a számlázó program egyéb hiányosságait is azonnal észlelheti, és ezek miatt is mulasztási bírságot szabhat ki. Az áfaregisztráltaknak nem árt tehát felülvizsgálniuk a jelenlegi számlázási gyakorlatukat.

Kik is azok az áfaregisztráltak?

Áfaregisztráltaknak hívjuk azokat a külföldi vállalkozásokat vagy természetes személyeket, akik az adott országban nem rendelkeznek gazdasági célú letelepedési hellyel, tehát sem székhelyük, sem állandó telephelyük, lakóhelyük vagy szokásos tartózkodási helyük nincs az adott országban, azonban az adott államban áfa-kötelezettség teljesítése céljából adószámmal rendelkeznek. Az áfaregisztráció tulajdonképpen egy lehetőség arra, hogy az eladók termékeiket, illetve szolgáltatásaikat más államok területén, a helyben igényelt áfaszám alatt értékesítsék, anélkül, hogy ott letelepednének.

 

Külföldi cég a magyar adóhatósághoz tett bejelentés útján igényelhet magyar adószámot a megfelelő dokumentumok benyújtásával. Az adóhatóságnak 30 napja van az adószám megállapítására, azonban megfelelő jártassággal és dokumentumokkal, esetlegesen egy hozzáértő adótanácsadó megbízásával az eljárás akár a felére is csökkenthető.

Az áfaregisztráltaknak hasonló áfakötelezettségeik vannak Magyarországon, mint más áfaalanyoknak. Ebből kifolyólag az áfaregisztráltakra is vonatkozik a számlázó programok bejelentésének kötelezettsége, számlázó programjuknak rendelkeznie kell adóhatósági adatexport funkcióval, illetve 2018. július 1-jétől képesnek kell majd lennie az adóhatóság felé történő online adatszolgáltatásra.

Mikor kell biztosan regisztrálni?

Annak a külföldi vállalkozásnak vagy természetes személynek, amely/aki nem rendelkezik gazdasági célú letelepedettséggel hazánkban, abban az esetben kell itthon adószámot igényelnie, ha az általa teljesített ügylet teljesítési helye Magyarország, és ő az adó fizetésre kötelezett, azaz az ügylet nem tartozik a nemzetközi fordított adózás alá.

Tehát, ha az adott ügylet Magyarországon teljesül, az még nem jelenti automatikusan azt, hogy az ügyletet teljesítő külföldi cégnek kötelező magyar adószámot kérnie. Ennek eldöntéséhez azt is vizsgálni kell, hogy alkalmazható-e a nemzetközi fordított adózás. Amennyiben igen, akkor a külföldinek nem kell bejelentkeznie Magyarországon, mert a vevő fogja teljesíteni az adókötelezettséget.

Szintén kivétel, ha a nyújtott szolgáltatás (vagy termékek értékesítése) azt eredményezi, hogy a szolgáltatást nyújtó céget gazdasági értelemben letelepedettnek kell tekinteni. Ekkor ugyanis nem elegendő az áfa-regisztráció, hanem létre kell hozni a tevékenység jellemzői alapján a gazdasági tevékenység folytatásának megfelelő jogi formát, például leányvállalatot, fióktelepet kell alapítani.

Az adózás rendjének 2018-as változásairól, és annak az adóellenőrzésre gyakorolt hatásáról bővebben olvashat a 2018. februárjában megjelent kiadványunkban, amelyet a HVG Kiadó webshopjában kiadói kedvezménnyel vásárolhat meg.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasónk! Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük! Üdvözlettel az Adózóna csapata

Margó54

Kedves Szakértők!
Segítséget szeretnék kérni áfa számlázással kapcsolatosan.
Most került hozzánk könyvelésre egy KFT, aki alvállalkozóként működik közre egy napelempark létrehozásában, ahol az őket megbízó társaság magyar adószámmal rendelkező német GMBH.
A következő tevékenységekről állítottak ki számlát, a következő munkálatok történtek:
szintezés (földmunkálatok)
kábeltelepítések anyagokkal együtt, földalatti kábelek tesztelése,
csatornakiegyenlítés
illetve van amin csak a mérföldkő van megnevezve, de ezekben is minden, az anyagok is meg a munkálatok is beletartoznak.
Kérdésem: alkalmazható-e az egyenesadózás?, vagy a 142- § alapján a fordított adó a helyes?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink