hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új adómentes juttatás januártól: óvodai ellátás is finanszírozható

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Jó hír a családbarát munkáltatók számára, hogy a bölcsődék mellett az óvodákra is kiterjed a szja-törvény 1. számú mellékletének 2017. január 1-jétől hatályos 8.6/c) pontja szerint az ingyenesen vagy kedvezményesen nyújtott szolgáltatás, ellátás adómentessége, amennyiben a juttatás nem pénzbeli formában történik. Az adómentesség egyaránt vonatkozik az állami, önkormányzati, egyházi és a civil vagy munkahelyi fenntartású intézményekre.

hirdetés
hirdetés

Adómentes juttatásnak tekinthető az is, ha valamely cég, szervezet a szolgáltatás vásárlásáról a nevére szóló számla ellenében téríti meg a munkavállaló által megelőlegezett összeget, vagy pedig egy meghatározott összeget átad a munkavállalónak azzal, hogy annak a szolgáltatás vásárlásáról szintén a munkáltató nevére szóló számlával meghatározott időpontig el kell számolnia. Nem felel meg viszont az adómentesség feltételeinek az, ha a számla a munkavállaló, és nem a munkáltató nevére szól.

A személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény nem tartalmaz korlátozó rendelkezést arra nézve, hogy ilyen juttatásra csak a felek közötti munkaviszony esetében kerülhetne sor, így a cégek, szervezetek nem csak a munkavállalóikat részesíthetik ilyen juttatásban, hanem a gyermek másik szülőjét, vagyis a munkavállaló házastársát, élettársát is. Továbbá a rendelkezés alkalmazható bármely jogviszonyban foglalkoztatott magánszemély esetében is.

Kedvező szabályok segítik a kisgyermekekről történő gondoskodást a társasági adó oldaláról is.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, melyek ezek.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, a 2017. júniusban megjelenő HVG Adó 2017 – évközi változások különszámot is megkapja a csomag részeként – csomagválasztástól függetlenül! Az akció feltételei a 2017. június 20-ától július 31-éig megrendelt, és 2017. augusztus 12-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek neve és regisztrációs száma a befizetés után kiküldött számlán lesz feltüntetve.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Ágybérleti szerződés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

A munkáltató által folyósított lakáscélú támogatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Külföldi kiküldetés költségelszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

2017 június
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X