adozona.hu
Könyvelői hiba kártérítése
http://adozona.hu/kerdesek/2024_9_26_Konyveloi_hiba_karteritese_exe
Könyvelői hiba kártérítése
Tisztelt Szakértő! A következő esettel fordulok Önökhöz: 2022. év végén átvettem egy egyéni vállalkozást. Az szja-bevallás készítése során kijött a fizetendő adó összege. Az ügyfél nem akart ennyi adót befizetni (gondolom), ezért megkért, hogy ne adjam be a bevallását, mert vett tárgyi eszközöket. Így előkerült közel 2 millió forintos költség. Ha ezt mind bekönyvelem, akkor az adó 0 forint lett volna. Az adó mégse legyen 0 forint, akkor legyen kevesebb a tárgyi eszköz, volt az ügyfél kérése. Rendben van, ezt követően beadtam a bevallást. Az ügyfél idén év elején adóellenőrzést kapott. Ebben a variálásos időszakban nem vettem észre, hogy benne maradt egy 1 millió forintos többletköltség elírás, de az ellenőrzés során ez kiderült. Azzal nem is volt gondom, hogy hibáztam, és kifizetem, amit a biztosító is fedez (adóbírság és késedelmi pótlék). Az ügyfél azt várja, hogy én fizessem ki a többlet szja-t és szochót is, amit neki, ha nem írom el a költségösszeget, is be kellett volna fizetni 2023-ban. Kérdésem, hogy jogos az ügyfél elvárása, hogy a hiba nélkül is befizetendő adókat is kártérítsem? Ezt nem érzem jogosnak. Ügyvédem is azt mondja, hogy az adókat nem kell kártérítenem, csak a hiba okán keletkezett többletkiadást (bírság, pótlék). Előre is köszönöm válaszukat.