adozona.hu
Részvények értékesítéséből származó jövedelem megállapítása
http://adozona.hu/kerdesek/2024_8_12_Reszvenyek_ertekesitesebol_szarma_jtv
Részvények értékesítéséből származó jövedelem megállapítása
Tisztelt Szakértő! Alábbiak tárgyában kérem szakmai álláspontjukat: 2009. évben ügyfelem a társával alapított egy kft.-t – az akkori 500 ezer Ft-os jegyzett tőkével –, mely kft. megvásárolt egy 20 millió Ft alaptőkéjű részvénytársaságot, illetve ennek többségi tulajdonát. Ezt követően az évek során felvásárolta a többi tulajdonos részvényét is, míg végül egy 0,5%-os részvénypakett kivételével a társaság tulajdonosa lett. A részvényekért a névértékük többszörösét fizette, a vételárat pedig a tagoktól kapott tagi kölcsönökből fedezte. 2014-ben a kft beolvadt a részvénytársaságba, az alaptőke leszállításra került 6 millió Ft összegre, a kft. két korábbi tulajdonosa az immár beolvasztott kft.-vel együtt továbbműködő zrt.-nek pedig 99,5%-ban tulajdonosává vált. Most a tulajdonosok eladnák a zrt.-ben lévő részvényeiket. A kérdés az lenne, hogy a kapott vételár miként adózik ebben a szituációban? Mely összeget kell az eladó tulajdonosoknál szerzéskori értéknek tekinteni? Hogy tudom megállapítani az eladók adóköteles jövedelmét, adókötelezettségét? Köszönettel: Kócs István