• MÉRTÉK-ADÓ KFT Adó
Hozzászólások 0

Tőketartalék vagy halasztott bevétel

Egy ügyfelünk a VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások címszó alatt támogatásban részesült. A pályázat ellenőrzése során az ellenőr megköveteli, hogy a támogatás összegét a vállalkozás tőketartalékba helyezze. Egy rendelkezésre álló információ szerint ez az elszámolás nem egyértelmű. A Pénzügyminisztérium (PM) ez ügyben készült írásos állásfoglalása szerint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló beruházások igénybe vételének általános feltételeiről szóló 23/2017. FVM rendelet a hatálya alá tartozó fejlesztési támogatásokra kimondja, hogy azokat a tőketartalékba kell elszámolni. A 2014-2020. időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló, 272/2014. kormányrendelet azonban nem tartalmaz ilyen előírást. Ahhoz, hogy a kormányrendelet szerinti fejlesztési támogatások a számviteli törvény korábban hivatkozott előírása alapján a tőketartalék javára elszámolásra kerülhessenek, a kormányrendeletet kell módosítani, azt kell a rendelet hivatkozott előírásával kiegészíteni – véli a PM. Kérdésünk az, hogy ezen pályázati pénzek kimutatása a 2018. április 3-án kelt döntés, valamint a 2021-ben történt kiutalások alapján a 2021. december 31-ére készülő beszámolóban tőketartalékként vagy halasztott bevételként történik.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink


 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ
2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs