• A-GENI Kft.
Hozzászólások 0

Teljesítmény értékének utólagos korrekciója

Tisztelt Szakértő! Korábbi kérdésünket kérésének megfelelően pontosítottuk (https://adozona.hu/kerdesek/2022_10_12_teljesitmeny_ertekenek_utolagos_k_lfk). A felek a szerződésben előkalkuláció alapján megállapodtak egy árról. Ezen felül arról állapodnak meg, hogy a szolgáltatás értéke – bizonyos feltételek teljesülése esetén – külön szerződésben módosításra kerülhet. Az eredetileg kalkulált értéknek megfelelően előlegfolyósítására került sor, és a szerződés alapján csak az eredetileg rögzített összegnek megfelelően került sor a végszámla kibocsátásra, függetlenül a teljesítésigazolásban rögzített értéktől, mert a speciális feltételek a végszámla kibocsátásának időpontjában még nem teljesültek, így a külön szerződés sem jött létre. Öt hónappal később teljesültek az eredeti szerződésben rögzített feltételek, ezért felek külön szerződést kötöttek a fennmaradó összegre. Az eredetileg kibocsátott teljesítésigazolás tartalmazza a teljes ügyletet, benne feltüntetve az előkalkulált összeg alapján, szerződésben rögzített összegnek megfelelő előleg- és végszámlát, valamint a pótlólag külön szerződésben kezelendő összeget. Az 5 hónappal később kibocsátandó számla milyen teljesítésértéket tartalmazzon? A külön szerződés okán lehet csak a többletet kiszámlázni, vagy szükséges az eredeti végszámla helyesbítése? Mi lesz a többlet teljesítési időpontja? Az eredeti teljesítésigazolás napja? Válaszukat megköszönve üdvözlettel: A-geni Kft.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5