• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Hipanyilatkozat visszavonása

Tisztelt Tanácsadó! A 639/2020. kormányrendelet szerint 2021.02.25-én nyilatkozatot tettünk az iparűzési adó mérséklésére, mivel, a 2019. évi beszámoló alapján az árbevételünk ugyan elérte, de a mérlegfőösszeg értékhatára nem érte el a 4 milliárd forintot. A 2020. évi beszámolóban már a mérlegfőösszeg is elérte a 4 milliárd forintot. A kormányrendeletből számunkra nem volt egyértelmű, mi a teendő, egyáltalán van-e ebben az esetben? Több önkormányzatot megkérdeztünk, nem kaptunk egyértelmű választ. Egyiktől azt a felvilágosítást kaptuk, hogy vissza kell vonni a nyilatkozatot, másik önkormányzat szerint nem kell tenni semmit, majd a 2021. évi bevallásnál a 2 %-ot kell beírni, és ezzel rendeződik az ügy. A nyilatkozatok visszavonását megtettük, a 2021. évi adóelőleget teljes mértékben 2021.09.15-én megfizettük, azonban az önkormányzatok késedelmi pótlékot vetettek ki a 2021.03.16-tól eltelt időszakra, amit méltánytalanak tartunk, mivel a nyilatkozat és a mérleg beadása között nem tudhattuk, hogy meghaladjuk az értékhatárt. Kérdésünk, hogy mi lett volna a helyes megoldás részünkről, illetve jogos-e a késedelmi pótlék kivetése, ha igen, mikortól?


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink:


 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs