• N-Tax Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Hozzászólások 0

Hipafelezés - kkv-besorolás

Tisztelt Szakértő! A 639/2020. kormányrendelet kis- és középvállalkozási besorolásával kapcsolatban merült fel egy kérdésem. Adott egy vállalat, ahol a 2004. évi XXXIV. törvény alapján megfelel a kis- és középvállalkozás besorolásnak, azonban árbevétele a 2020-as adóévben már láthatóan meghaladja a 4 milliárd forint árbevételt. Az én értelmezésemben azonban ez nem gátolja meg az iparűzési adó megfelezését 2021-ben. A rendelet 2. § első bekezdése szerint a kis- és középvállalkozói minősítést ugyanezen paragrafus harmadik bekezdése alapján kell megállapítani. A 2. § harmadik bekezdésének "a" pontja szerint: "beszámolókészítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok..." Értelmezésem szerint a 2021-es adóév első napján rendelkezésre álló utolsó beszámoló a 2019-es év beszámolója, ahol még az adózó árbevétele nem haladja meg a 4 milliárd forintot. Kérdésem az lenne, hogy helyes-e az értelmezésem, vagy sem. Véleményem szerint az adózót megilleti az iparűzési adó megfelezése, de jogosulatlanul nem akarjuk igénybevenni azt. Válaszát előre is köszönöm! Tiszteletttel, Nagy Ildikó


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5