• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Küföldi céggel szembeni behajthatatlan követelés leírása

Tisztelt Szakértő! November közepén keletkezett – a teljes követelésállományunkhoz képest – nagy összegű (Sztv. szerint nem jelentős) követelésünket az adós nem fizette meg határidőre. Az adós egy máltai cég szlovák fióktelepe. A fizetési határidőt követő napokban egyeztettünk az ügyvezetővel, aki elmondta, hogy az adóhatóság zárolta a számláit, ezért nem tud most fizetni, de szeretne. Azóta elérhetetlen, telefonos és írásbeli megkereséseinkre sem válaszol. Ugyanakkor decemberben internetre feltöltött közleményben azt állította, hogy jelenleg a cég újraindításán dolgozik és bízik benne, hogy hamarosan sikerül. Küldtünk ügyvédi fizetési felszólítást az általunk ismert máltai és szlovák címekre. Egyik helyről sem érkezett eddig válasz. Úgy érezzük, hogy a követelés nem fog megtérülni, de fontolgatjuk polgári jogi vagy büntetőeljárás kezdeményezését, de ennek meglépéséhez egy fontos szempont (a költség mellett), hogy szükséges-e az eljárás a veszteség leírásához. Úgy gondolom, hogy az 1 db fizetési felszólítás és az, hogy azt nem válaszolták meg, önmagában nem elegendő a követelés veszteségként való leírására. Az Sztv. 3. § (4) 10. pontja e) szerint előírtak milyen dokumentummal igazolhatók? Kell-e legalább felszámolási eljárást vagy feljelentést tenni ahhoz, hogy a veszteséget elszámolhassuk? Felszámolás esetén a felszámoló nyilatkozata lesz az alapbizonylat. Feljelentés esetén, ha bűncselekmény hiányában lezárják a nyomozást, ez a határozat felhasználható e célból?


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink:


 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
2021 január
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close