• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Munkásszállás / Beköltöző családtag (gyermek)

Tisztelt Szakértő! Cégünk nagy létszámban kénytelen távoli településeken lakóhellyel rendelkező munkavállalókat foglalkoztatni, akik számára a cég által bérelt társasházi lakásokban a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. számú mellékletének 8.6./f) alpontja alapján biztosít adómentesen ingyenes lakhatási lehetőséget. A jelentkező munkavállalók között vannak mindketten pályázó házastársak, élettársak, akik a lakóhelyükről az átköltözést csak gyermekeikkel együtt vállalnák. A hivatkozott rendelkezés értelmezésünk szerint nem zárja ki az adómentességet, ha az ilyen párok számára egy vagy két lakóhelyiséggel rendelkező (egy- vagy kétszobás) lakásban a gyermekkel/gyermekekkel együtt biztosítanánk a lakhatást, tekintettel arra, hogy a lakás cég által fizetett bérleti díját ez a körülmény nem befolyásolja, és emellett pedig egyértelműen „családbarát” megoldásnak tekinthető. Azonban – mivel alapesetben a rezsiköltségeket is a cég viseli – kérdés, hogy szükséges-e a cégnek a gyermeklétszámmal arányos rezsihozzájárulást fizettetnie ahhoz, hogy a két dolgozó egyébként ingyenes elhelyezése a gyermek(ek) ottlakása esetén is adómentes legyen. Kérjük szíves véleményüket és segítségüket. Tisztelettel! Kiss János


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5