• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Számlamásolat kérése

Tisztelt Szakértő! Szállítói tartozásaink közt szerepel egy 2016. júniusban kiállított utalásos bruttó 125 000 Ft-os számla. Oka: a partner ezt a számlát 2016 júniusában lesztornózta, de a sztornó számlát csak e-mail-ben befotózva küldte meg részünkre, így a sztornó nem szerepel a könyvelésünkben. Belátjuk, hogy a problémával már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni foglalkozni, de kapacitás hiányában eddig az ilyen „kis” összegű tételekkel nem tudtunk foglalkozni. 2019. decemberben postai levélben kértük a partnert, hogy a számla eredeti vagy hitelesített másolatát küldje meg részünkre. Eddig nem kaptuk meg. Többször hívtuk telefonon, ahol különféle válaszokat kaptunk, többek közt például „ha eddig nem volt sürgős, akkor még ráér egy kicsit”… Ettől függetlenül szeretném azt megjegyezni, hogy természetesen fizetési felszólító soha nem jött a partnertől, és nem vitatja, hogy valójában nincs tartozásunk feléjük. Nem vagyok könyvelő, az alábbi kérdéseimre szeretnék választ kapni: - Köteles-e megküldeni a partner a hiteles számlamásolatot (feltehetően az eredeti már nem lesz meg)? - Ha igen, akkor mely jogszabályra hivatkozzunk egy újabb levelünkben feléjük? - Ha ennek ellenére sem küldi meg, akkor mit lehet tenni az elévülés kivárásán kívül? - Ha megküldi, akkor a számlát le kell-e könyvelni? Hogyan kell összevezetni a 2016-os tartozással? Illetve az áfáját be kell-e vallani? Ha igen: mikor kell bevallani (27%-os)? Köszönettel: BÉ


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5