• Névtelen kérdező
1

Ingatlaneladás

Tisztelt Lepsényi Mária! 2017-ben tartási-életjáradéki szerződést kötött egy magánszemély két eltartóval, 50-50 százalékban. Az eltartók havonta fizettek az eltartottnak egy összeget, és vállalták, hogy halála esetén kívánságának megfelelően eltemetik. Az eltartottnak élethosszig tartó haszonélvezete volt. 2018-ban elhunyt, az eltartók értékesítették az ingatlant. A tartási szerződésben 24 millió forintban jelölték meg az ingatlan értékét. A NAV az illeték alapjául az egy főre jutó összeget – 12 millió forintot – csökkentette a haszonélvezeti jog értékével, azaz 9 millió 600 ezer forint után kérte az illetéket. Kérdésem, hogy az eladási árból (32 millió forint) a 12 millió forintot vagy a csökkentett összeget vonhatom le, a befizetett illetékkel együtt? Másik kérdésem, hogy a temetési költség levonható-e? A számla az egyik eltartó nevére szól csak, így ő veheti figyelembe (nem egyenesági rokonok) a teljes összeget vagy megoszthatják? Válaszát előre is köszönöm.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5