• MAÁR JÁNOSNÉ
1

Alanyi mentes adózó külföldi beszerzésének áfája

Tisztelt Szakértő! A NAV két különböző osztályától kétféleképpen tájékoztatott az alábbi ügyben. Alanyi adómentes egyéni vállalkozó Írországban hirdette internetes kereskedelmi tevékenységét. Írországból kapott egy áfamentes számlát a szolgáltatótól, 4950 forint értékben, magyar szövegezéssel. Mivel ez közösségen belülről igénybevett szolgáltatás, úgy gondoljuk, hogy az áfát nekünk kell megfizetnünk a beszerzés után. Ebben meg is egyeztünk az áfaosztállyal, ahol azt mondták, hogy visszaigénylés nélkül csak a 18. sor fizetendő áfát jelöljük meg és számítsuk rá az alapösszegre a 27% áfát, nem kell hozzá kitölteni a 67. visszaigénylő sort. Hibalistán mégis visszaküldték a bevallást, hogy közösségen belül kell a 67. sor is. Továbbá a közösségi adószámot is ki kell kérni akár 1-2 napra is. Kértem közösségi adószámot, azt visszaküldték, hogy mentes vagyok, és 10 ezer euró alatti szolgáltatás vagy áruértékesítés esetén nem kell áfával foglalkozni. Tudom, hogy ez csak 1000 forint áfa, amiről szó van. De, ha más összegről lenne szó, akkor is szeretném tudni, hogy igazából kell-e közösségi adószámot kérnem, kell-e befizetnem áfát alanyi adómentes adózóként a szolgáltatás igénybevétele után, és ha kell, azt hogyan kell feltüntetnem a bevallásban?


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5