• Vágner Emília
1

Ingatlanértékesítés eltérő szerzési időpontokkal

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában kérem szépen a segítségüket. Magánszemély 2013-ban vett házát 2017-ben eladta. Az értékesítés folyamán derült ki, hogy a telek évekkel ezelőtt rosszul lett kimérve, ezért a tulajdonosnak a szomszédjától meg kellett venni egy telekrészt. A házat 2013-ban 6 millió forintért vette, a telekrészt 2017-ben 120 ezer forintért. Az eladási ár 10 millió forint volt. Helyesen járok-e el, ha a vételárak arányában az eladási árat is megosztom, és külön állapítom meg a telekrész értékesítéséből származó jövedelmet, és külön a ház értékesítéséből származó jövedelmet? Ha így járok el, akkor a telekrész eladása „veszteséges” volt, mivel sok egyéb költség merült fel (földmérő, ügyvéd, földhivatal). A háznak egyébként három tulajdonosa volt, feltételezem, hogy az egyikük nevére szóló költségszámlát (például ingatlanközvetítő számlája) tulajdoni arányuknak megfelelően meg lehet osztani hármójuk között. Köszönöm szépen a segítséget! Vágner Emília


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5