Hozzászólások 0

Családi gazdaság kilépő tagjának bevétele

Tisztelt Lepsény Mária! Az alábbi kérdést tettem fel, de a dátumot sajnos elírtam. A kérdés a 2017. évre vonatkozik és nem 2018-ra. Ezért kijavítottam a dátumot és ismételten feltettem a kérdést. Előre is köszönöm! Családi gazdaság 2017. 03. 31-éig 3 fővel működött. E napon kilépett egy tag (a vezető testvére), de belépett a vezető gyermeke, egy határozatot kaptak róla. Keletkezett januárban bevétel, és vannak költségszámlák is. Hogyan kell eljárni a bevétel meghatározásánál, hogy az szabályos legyen? Én a következőképpen jártam el. Március 31-éig összesítettem bevételt és költséget, és elosztottam 4 felé. A kilépő tagnak ez szerepelt az adóbevallásában 40 százalékos költségátalány alkalmazása mellett, mivel a többieknek is ezt alkalmaztam. A többieknek pedig az ápr. 1-dec. 31. közötti bevételét és kiadásait osztottam 3 felé, és ezt hozzáadtam a jan. 1. és márc 31. között keletkezett bevételeihez és költségeihez. Szintén 40 százalékos költségátalányt alkalmaztam. A kilépő tagnak kedvezőbb lett volna a nyilatkozat a 20 százalék költségszámla meglétéről és ehót fizetett volna, de úgy tudom mindenkinek egyforma adózást kell választani. Jól jártam-e el a bevételek és a költségek meghatározásában? Amennyiben van más megoldás, kérem ebben a segítségüket! Köszönettel: Kné Marianna


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2