• JA-MA-MA Bt.
Hozzászólások 0

Meddig van lehetősége a cégnek a bérjellegű többlet visszakérésére?

Tisztelt Szakértő! Egyik dolgozónknak 4 évvel ezelőtt a volt munkáltatója jogellenesen felmondott. 2016-ban született végzés erről, a volt cég kifizette az ítéletben megállapított összeget 2016. június 2-án, de, mint kiderült, nem nettó összeget utalt át, hanem a bruttót, ami sajnos nem derült ki semmiből, mert sem elszámolást, sem adatlapot nem adott ki. 2017. február 10-én kértük, hogy legalább a 16M30 igazolást küldjék el. Ekkor számfejtették az összeget, s 2016. 02. 23-án kézhez kapott levelükből értesültünk a levonások összegéről, mégpedig fizetési felszólításként, hogy azonnal utaljunk át 978 ezer forintot egy összegben, mert ellenkező esetben adóként behajtják. Kérdéseim: 1./ Ha a volt munkáltató nem számfejtette 8 hónapig az átutalt összeget, most követelheti-e a levont összeget fenyegetéssel együtt? 2./ Meddig lehet a többletkifizetést visszakövetelni (tudomásunk szerint 90 nap)? 3./ Ebben az esetben, ha már ők mulasztottak, nem kellett volna felajánlani legalább a részletfizetést, ha már mi figyelmeztettük őket a kötelezettségükre? Tisztelettel: Géczi Sándorné


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5