adozona.hu
Vissza nem térítendő munkáltatói támogatás lakásvásárláshoz II.
http://adozona.hu/kerdesek/2016_7_25_Lakastamogatassal_kapcsolatos2016_for
Vissza nem térítendő munkáltatói támogatás lakásvásárláshoz II.
Tisztelt Surányi Imréné! Megkaptam válaszát, de nem kimondottan erre vonatkozott a kérdésem. Azzal tisztában vagyok, hogy az szja-törvény szerint mi számít adómentes lakásszerzési támogatásnak. Azt viszont nem értem, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy "bank közreműködésével" kell a juttatást nyújtanom. Hiszen a dolgozó banktól vesz fel hitelt, s a cég is bankból utal. Ráadásul az OTP-ben van a dolgozó hitelkérelme – s emiatt ott lesz a bankszámlája is, amelyet a hiteltörlesztése miatt kell nyitnia –, s a cég bankszámlája is ott van. Ezért az OTP-ben kérdeztem meg, hogy hová utaljak. Mindenki azt mondta, hogy "nincs rálátása". Végül az egyik OTP-ügyintéző megérdezett valakit (aki "ilyenekkel foglalkozik"), s azt mondta, hogy módosítsuk az adásvételi szerződést, mely szerint a cég utal a dolgozónak egy bizonyos összeget. S ez alapján utalhatom az eladó bankszámlájára a támogatás összegét. Pontosítom: a cég nem hitelátvállalást akar utalni, hanem egyszeri támogatást a vásárláshoz. Ezenkívül az a kérdésem, hogy milyen bejelentési kötelezettségem van a NAV felé, illetve máshová be kell-e jelenteni a támogatást? Tisztelettel várom további válaszát. Üdvözlettel: Boskó Lászlóné
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
Részletek >>
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihozAz Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el. X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »