• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Ptk. alá bejelentkezés 3 millió forint feletti törzstőke esetén II.

Kedves Válaszadó! Olvastam sorait a tárgyban feltett kérdésemre, de nem igazán kaptam választ. A Ptké. 12 § (2) bekezdése ad általános előírást arra, hogy meddig szükséges a társasági szerződéseket összhangba hozni a Ptk. előírásaival. Ezt a részt válaszában ki is emelte. Viszont a jogszabály folytatódik a (3) bekezdéssel, ami kiegészíti, pontosítja az előző bekezdés előírását a következők szerint "(3) A létesítő okiratot a Ptk.-val összefüggésben nem kell módosítani, és erre vonatkozóan társasági határozatot sem kell csatolni, ha annak módosítása csak abból az okból volna szükséges, hogy a létesítő okirat - általános hivatkozásként - a Gt. rendelkezéseire utal. Közkereseti társaság és betéti társaság esetében nincs szükség továbbá a létesítő okirat módosítására kizárólag annak érdekében sem, hogy a létesítő okirat a társaság vezető tisztségviselőjét ügyvezetőként nevesítse. Ha azonban a létesítő okirat egyéb okból módosul, a társaság köteles az e bekezdésben foglalt változást is azon átvezetni." Kérdésem: álláspontja szerint miért nem vonatkozik az idézett (3) bekezdés azokra a társaságokra, amelyek törzstőkéje eléri a 3 millió forintot, és jelenleg saját elhatározásból nem kívánnának módosítani a társasági szerződésen? Kérem, indokolja meg, Ön szerint miért kell figyelmen kívül hagyni a (3) bekezdést. Köszönöm szépen.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5