• Krcsik Eszter
Hozzászólások 0

Következő évre átvitt szabadság kiadása

Tisztelt Szakértők! Segítséget szeretnénk kérni, mert egyik ügyfelünk néhány alkalmazottjánál sok-sok szabadság maradt bent tavalyi évről. Ez összetett okra vezethető vissza, tavaly január 1-jén nyitottak rengeteg alkalmazottal és problémával, részben nem is volt lehetőség kiadni, de természetesen a kommunikációval és a szervezéssel, dokumentálással is problémák voltak, cserélődtek a középvezetők, senki nem érezte ezt a feladatának, vagy éppen nem tudta megoldani munkaerőhiány miatt. A lényeg, hogy körülbelül idén márciusban jutottak el oda, hogy ezzel tudnak és szeretnének is foglalkozni és úgy, hogy a dolgozót nem áll szándékukban megkárosítani, elbocsátani. A dolgozó már nem „emlékszik” tavaly mennyi szabadságot vett ki. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez messze nem szabályos, de szeretnénk találni valami olyan megoldást, ami mindenki megelégedésére szolgál. Az sajnos nem megoldható, hogy most kiadjunk a dolgozónak plusz 30 nap szabadságot, ott van az idei szabadsága is, lehetetlen, hogy hónapokig ne jöjjenek dolgozni. Az ügyvezető azt mondta, léptessünk ki mindenkit, fizessük ki, amit kell június 30-ával, július 1-jén pedig vegyük őket vissza, már aki szeretné, és valahogy még kompenzáljuk őket. Van, aki azt mondta, hogy mostantól minden hónapban osszuk be őket plusz három napra dolgozni, ezekre a napokra kérjenek szabadságot és akkor ezt el lehet számolni munkaidőkereten felüli munkavégzésnek kapnak 50 százalékos pótlékot, év végére elfogy a szabi, és a jogviszonyt sem kell megszüntetni. Köszönöm szépen!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2