• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Felszámolás – folyamatban lévő munkaügyi per során

Tisztelt Szakértő! 2021 májusában, véleményem szerint jogellenesen felmondtak, így a Fővárosi Törvényszéken peres eljárást kezdeményeztem, a peres eljárás folyamatban, de volt munkáltatom csődeljárást indított maga ellen 2022 szeptemberétől jogerősen is felszámolják, erről 2022 decemberében szereztem tudomást, a személyemmel folytatott bírósági eljárás során nem is jelezte azt a bírósággal és velem sem. A kérdésem az lenne, a felszámoló felé szükséges-e jeleznem igényemet (felszámoló nem áll szóba velem), illetve ha szükséges mi alapján tegyem ezt meg, hiszen nincs jogerős bírósági döntés és az nem is várható egyhamar, így a követelésem összege is folyamatosan változik. Továbbá felszámolhatják-e a vállalkozást az eljárásom befejezése előtt? És ha igen, akkor ezen esetben, ha a T. Bíróság megítéli követelésemet, ahhoz miként juthatok hozzá ezen esetben? Válaszát előre is köszönöm


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink


 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2023 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
hirdetÉs