• JA-MA-MA Bt.
Hozzászólások 0

Speciális esetben azonnali felmondás dolgozó részéről

Tisztelt Szakértő! Június 8-án előzetesbe tették az egyik cégem ügyvezetőjét. Ennek következtében 3 dolgozó azonnali felmondással élt a 15. napon. Kérdésem: nekem mint könyvelőnek van-e jogom kiléptetni őket, hiszen a mai napig nincs a kezemben olyan jegyzőkönyv vagy feljegyzés, ami igazolja, hogy mindent leadtak a cégnek, NAV-nak, vagy akinek ilyenkor kell. A NAV nyomozói lezárták az épületet, zároltak mindent, tehát dolgozni a munkavállalók nem tudtak. Most el akarnak helyezkedni, azonban nincsen senki, aki a munkáltatói jogokat gyakorolná. Ilyen esetben hogyan kell meghatározni az utolsó munkanapot, mi számít annak, a feladás dátuma, a kézhezvétel dátuma, úgy, hogy a leszámolásról szóló dokumentum a mai napig nem jutott el hozzám? Külső könyvelő vagyok és mindenki mást mond ebben a helyzetben, de senki nem tudja elmondani, hogy mi a teendőm jogszerűen. A NAV-ban azt mondták, hogy a kilépőpapírokat nem írhatom alá, mert nem vagyok jogosult arra, eddig sem írtam alá. Munkajogászok is ezt mondják, azonban a dolgozók munkajogásza ellentétes véleményen van. Szeretnék kérni egy korrekt választ S.O.S, mert a dolgozók elég támadóak, s nem tudok mit tenni. De nagyon fontos, hogy mikortól szűnik meg a munkaviszonyuk. Várom gyors válaszukat, tisztelettel: Géczi Sándorné


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5