• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Építkezés – jogutód

Az alábbi könyvelési, adózási problémában kérném állásfoglalásukat. Ügyfelem 2020. évben építési jogutódként átvett egy folyamatban lévő 2019-ben megkezdett építkezést. Ennek oka, hogy a többlakásos társasház kivitelezésével megbízott építési vállalkozó elhalálozott, és nem volt, aki befejezze az építkezést, továbbvigye a céget. Ügyfelem az egyik vásárló volt, aki céget alapított, és építési jogutódként, de kizárólag építési jogutódként és nem jogutódként, átvette az építkezés befejezését. Az építési engedélyt is átírták az új cég nevére. Gondot az alábbiak okoznak: • a kivitelezést megkezdő cég előleget vett fel a vásárlóktól, majd a készültségi foknak megfelelően további rész számlákat állított ki, • a végszámlát ügyfelemnek kell kiállítania az építkezés befejezésekor, de itt figyelembe kell vennie a megrendelők által befizetett előleget, valamint a már kiegyenlített rész számlákat, • a megrendelők többsége banki hitelt vesz fel, a bank pedig ragaszkodik a szerződés szerinti teljes összegű végszámla kiállítására az előleg és a részszámlák figyelembevételével. Kérdésem, hogy a másik cégben felvett és kiállított számlákat milyen módon szerepeltethetem ügyfelem könyvelésében, úgy, hogy ügyfelemet ne terhelje a másik cégbe befizetett összegek után se áfa, se iparűzési adó, se társasági adó? Az átvett előlegkövetelés ennél a cégnél valóban elszámolható veszteségként? Milyen módon állítsa ki ügyfelem a számlát, hogy az megfeleljen minden jogszabályi követelménynek?


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink:


 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs