• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Csökkentett munkaidős támogatás – munkavállaló feladatainak változása

Tisztelt Adózóna! Adott egy cég, amelynek az árbevételének nagy részét képező tevékenysége a koronavírus következtében a nullára csökkent, de nem tartozik a kedvezményezett tevékenységet végző vállalatok közé (saját/ bérelt ingatlanok bérbeadása – a bérlések többnyire rendezvényekhez, előadásokhoz, egyéb csoportos foglalkozásokhoz történnek). Vannak alkalmazottak, akiknek a munkaköre teljes egészében ehhez a tevékenységhez kapcsolódik. A helyzet miatt a cég új, jelen helyzetben is bevételt hozó tevékenységbe kezdett (kiskereskedelem). Az eddig terembérlésekkel foglalkozó alkalmazottak is ebben a tevékenységben tudnának részt venni, de természetesen ezt is csak csökkentett munkaidőben (nem töltenék ki az új feladatok az eddigi munkaidejüket). A kérdésem az, hogy miképp lehetséges ezen alkalmazottak munkakörét és munkaidejét úgy kezelni, hogy ne merüljön fel az Mt. 53. § szerinti eltérő foglalkoztatás, és igénybe tudják venni esetünkben is a csökkentett munkaidős támogatást? Megoldást jelenthet-e, ha a munkaszerződését módosítják, amelyben módosításra kerül a munkakör és azzal egyetemben a munkaidő és munkabérek csökkentése is? Nem probléma-e az igénylés szempontjából, hogy a munkaidő csökkentése mellett a munkakör is módosul? Válaszukat, segítségüket előre is köszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5