• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Innovációs járulék

Tisztelt Szakértő! Állásfoglalást szeretnék kérni, az alábbi kérdésben. Adott egy kft., nevezzük XY Kft.-nek. A tulajdonosai 2017 júniusában eladták az üzletrészüket egy cégnek, nevezzük YY Kft.-nek.Eddig az időpontig, XY Kft. nem volt kötelezett innovációs hozzájárulás fizetésére. Viszont YY Kft. (az új tulajdonos), tagjainak több másik társaság is van a tulajdonukban. YY Kft. korábban is kötelezett volt innovációs járulék megfizetésére a paraméterek alapján, és a paraméterekből úgy gondoljuk, hogy ezért 2019-től (előtte lévő időszakra ugye nem kellett nézni kapcsolt vállalkozásokat innovációs járulék szempontjából), mi is, az XY Kft. kötelezettek vagyunk innovációs hozzájárulás fizetésére, az új tulajdonos, YY Kft. kapcsolt vállalkozásai révén. Kérdésünk, jól gonduljuk-e, hogy – a 2019. évre kell fizetnünk innovációs hozzájárulást, – ha igen, akkor mi alapján fizetünk 2019-ben az első és a második negyedévre előleget? (illetve a harmadik és negyedkre is) Válaszukat előre is köszönöm.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2