• Névtelen kérdező
2

Ingatlan eladása törölt adószámmal

Ügyvédként az alábbi ügyben kérem szíves állásfoglalásukat. Magánszemély megbízóm egy lakásingatlant kíván megvásárolni egy Magyarországon bejegyzett kft.-től. A kft. cégkivonatát ellenőrizvén észleltem, hogy annak adószáma "törölt" státuszú. A cég ettől függetlenül működik, törvényes képviselője van, aki rendelkezik a jogszabálynak megfelelő aláírásmintával. Ügyfelem magánszemély, így álláspontom szerint őt semmilyen kár nem érheti abból, hogy az eladó adószáma törölt (ha cég lenne a vevő, akkor nyilvánvalóan aggályok merülhetnének fel egy törölt adószámú cég számlájának befogadása miatt). Véleményem szerint a szerződéses feltételek teljesítése esetén a földhivatali bejegyzés is megtörténhet. Álláspontom szerint az adásvételi szerződés megköthető, a törölt adószámból eredő esetleges következmények nyilvánvalóan – az egyébként jogi képviselővel rendelkező – eladót fogják terhelni. Erről természetesen a feleket – a tényvázlatban is rögzítve – kioktatnám. A kérdésem az, hogy a fenti tényállás alapján az adásvételi szerződés elkészítése és ellenjegyzése megfelel-e a vonatkozó jogi normáknak? Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2