• Audit Pannon Kft. Zsuzsa
Hozzászólások 0

Ekáer

Tisztelt Szakértő! Egy kft. állateledel-kereskedelemmel foglalkozik. Belföldön megveszi, és eladja a termékeket. Az állateledel kockázatos terméknek minősül. A kft. eddig kért ekáerszámot a fuvarjaihoz (amit ő szállított), aminek a tömege az 500 kilogrammot meghaladta vagy az értéke meghaladta az 1 millió forintot, rendelkezik gépkocsikkal, és szállít is. Most felvetődött a kérdés, hogy nem is kell ekáerszámot kérnie, egy kalkulátorban nézték meg. A NAV-ot is felhivtuk, ott is azt mondták, nem kell. De az Art. 13. § (1) bekezdésében leírja, hogy kell számot kérni, itt nem tér ki arra, hogy csak a gyártónak kell ekáerszám az első fuvarozásnál. A NAV-nál már ekáerellenőrzésen is volt a cég, mert hibás volt a termék tömegének meghatározása, és meg is büntették 10 ezer forinttal, ott sem említették, hogy nem is kellett volna számot kérni. Kérném megírni, hogy ebben a konkrét esetben mi a helyzet? Tehát a kft. nem gyártó, csak kereskedő. Várom válaszukat.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5