adozona.hu
ÍH 2023.39
ÍH 2023.39
MUNKAVISZONYBÓL SZÁRMAZÓ KÖVETELÉS ELÉVÜLÉSE, ELÉVÜLÉS NYUGVÁSA Az alperes kártérítési felelőssége érdemben akkor vizsgálható, ha a követelés érvényesíthető, azaz nem évült el. A munkajogban az elévülést hivatalból kell vizsgálni. Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelése érvényesítésében, és a fél részéről a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg. [Mt. 179. § (1), (2), (5) bekezdés, 286. § (1), (3), (4) bekez
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes volt a felperes gazdasági társaság ügyvezetője 1993-tól 2016. június 30. napjáig, amely tevékenységet munkaviszony alapján látta el. A felperes társaság tulajdonát képezte a B., Gy. utca 2. szám alatti, a korábbi T. M.-i Gabonaforgalmi Vállalat telephelyén található, három gabona tárolására alkalmas csarnoktároló és az azokhoz tartozó porta, mérlegház, szociális épület és gépészeti berendezések. Azokat a felperes társaság ma...
ÍH 2023.39 MUNKAVISZONYBÓL SZÁRMAZÓ KÖVETELÉS ELÉVÜLÉSE, ELÉVÜLÉS NYUGVÁSA
Az alperes kártérítési felelőssége érdemben akkor vizsgálható, ha a követelés érvényesíthető, azaz nem évült el. A munkajogban az elévülést hivatalból kell vizsgálni. Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelése érvényesítésében, és a fél részéről a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg. [Mt. 179. § (1), (2), (5) bekezdés, 286. § (1), (3), (4) bekezdés; Ptk. 6:22. § (2) bekezdés, 6: 532.§]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes volt a felperes gazdasági társaság ügyvezetője 1993-tól 2016. június 30. napjáig, amely tevékenységet munkaviszony alapján látta el. A felperes társaság tulajdonát képezte a B., Gy. utca 2. szám alatti, a korábbi T. M.-i Gabonaforgalmi Vállalat telephelyén található, három gabona tárolására alkalmas csarnoktároló és az azokhoz tartozó porta, mérlegház, szociális épület és gépészeti berendezések. Azokat a felperes társaság maga hasznosította 2008-2009. évig, majd 2014. évig üresen álltak, nagyobb esőzések idején a víz befolyt az épületekbe.Az alperes taggyűlést hívott össze ügyvezetőként 2014. március 31. napjára, amelynek a meghívójában tájékoztatta a tagokat arról, hogy az épületek állaga romlik, a vízbeszivárgás miatt abban terményt tárolni veszélyes, és közölte, hogy B. L. szeretné megvásárolni az egyik csarnokot nettó 20.000.000 forintért, amely árat elfogadhatónak tartotta. A taggyűlésen szóban azt adta elő, hogy létkérdés a csarnoktárolók értékesítése, és több szakember megkérdezése után került sor a 20.000.000 forintos ár kialakítására. A taggyűlés ennek alapján az egyik csarnoktároló értékesítését elfogadta a 10/2014. (III. 31.) számú határozatával. Erre tekintettel 2014. április 17. napján a felperes eladó, akit az alperes képviselt, valamint a B. L. ügyvezető által képviselt "L." Kft. vevő adásvételi szerződést kötöttek, mellyel a felperes eladott a V.-i és Társai Kft. által B-23/2014 munkaszámon készített változási vázrajz szerinti, a földhivatalba benyújtott telekalakítási kérelmen szereplő 2525/17 helyrajzi számú ingatlan területéből 5146 m2-nyi területet, amellyel a vevő tulajdonát képező 2525/8 helyrajzi számú ingatlan területe nőtt. Ebből 586 m2-nyi terület a 2525/17 és a 2525/8 helyrajzi számú ingatlanok kelet-nyugati határvonala módosításának eredménye, míg további 4560 m2-nyi terület az ingatlan déli részén található, természetben egy magtárépületet is magába foglalt. A vevő a 4560 m2 nagyságú ingatlanrészt a rajta található valamennyi felépítménnyel együtt a kölcsönösen kialkudott 20.000.000 forint nettó vételárért vásárolta meg 2014. december 31. napjáig tartó részletfizetéssel. Az adásvételi szerződés szerint a tulajdonjog a szerződés aláírásával szállt át, míg a birtokbaadás 2014. december 31-én történt meg, mivel az ingatlant bérbeadás útján hasznosították, a bérleti díj 2014. december 31-ig az eladót illette. Emellett a felperes a 2525/15 helyrajzi számú ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát a további 1/2 tulajdoni hányaddal rendelkező vevő tulajdonába adta 200.000 forint vételárért, amely vételárat a vevő a 2007. július 9. napján megkötött adásvételi szerződéssel már megfizetett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a visszterhes vagyonátruházási illeték alapjaként az ingatlanok 20.000.000 + 200.000 forint értékét elfogadta.
K. G., a felperes társaság tagja 2015. március 10. napján feljelentést tett a T. M.-i Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával az ingatlan áron aluli értékesítése miatt, a nyomozóhatóság azonban bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást 2015. július 12. napján.
Az alperes 2015. május 8. napjára taggyűlést hívott össze, amelynek a meghívójában 2. napirendi pontként szerepelt a bérbeadott és értékesített vagyonelemek szerződéseinek és számláinak ismertetése 2007. évtől kezdődően. A taggyűlésen a szerződések és számlák megtekinthetők voltak, és az alperes K. G. kérdéseire 15 napon belüli írásbeli választ ígért. A 2015. május 26. napján megtartott taggyűlésén, amelynek témája a 2014. évi gazdasági évről szóló jelentés volt, az alperes vállalta, hogy K. G. feljegyzésére 15 napon belül írásban választ küld.
2015. július 28. napján Sz. K. H.-t ügyvezetővé választották az alperes mellé önálló képviseleti jogosultsággal. Ezután, a 2016. június 30. napján megtartott taggyűlésen H. J.-t választották ügyvezetővé, amikor is mind az alperes, mind Sz. K. H. ügyvezetői tisztsége megszűnt.
A feleres 2016. november 8-án ismét taggyűlést tartott, ahol K. G. összefoglalta a per tárgyát képező szerződéssel kapcsolatos álláspontját. A K. M. Kft. 2017. január 5. napján küldte meg a felperes társaság részére az ingatlanforgalmi szakvélemény elkészítésére vonatkozó árajánlatát. A szakvéleményt 2017. január 27. napján vette kézhez H. J. ügyvezető, amelynek tartalmáról a 2017. január 31. napján megtartott taggyűlésen tájékoztatta a társaságot. Mivel a szakvélemény a perbeli ingatlan 2014. évi forgalmi értékét 53.500.000 forintra tette, a taggyűlés felhatalmazta az ügyvezetőt arra, hogy a telep összes szerződését felülvizsgálja. Ezután a 2017. március 30-i taggyűlés felhatalmazta az ügyvezetőt a korábbi ügyvezető kártérítési felelősségének megállapítása céljából a peranyag előkészítésére. A felperes végül a 2017. május 16. napján tartott taggyűlésen döntött arról, hogy pert indít az alperessel szemben a 2014. évi adásvételi szerződés megkötésével okozott kár megtérítése iránt. A keresetlevelet 2017. július 14. napján nyújtotta be a B.-i Járásbírósághoz 1.100.000 forint kár és járulékai megtérítése iránt.
Az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése folytán megismételt eljárásban a felperes módosított keresetében 3.260.000 forint kár és ennek 2014. április 18. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest elsődlegesen a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179. §-ára, a 208. § (1) bekezdésére és a 209. § (5) bekezdésére hivatkozva, másodlagosan a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:24. § (1) bekezdése és a 6:142. §-a alapján.
A felperes előadása szerint az ügyvezetőként eljárt alperes a szerződéskötéstől számított egy éven keresztül nem tájékoztatta a társaság tagjait a perrel érintett szerződés konkrét tartalmáról, hiszen a taggyűlés csak 2015. május 8. napján ismerte meg a szerződés szövegét, annak tényleges tartalmát. Ezután, a 2016. június 30-i ügyvezetőváltást követően került abba a helyzetbe, hogy igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő útján megismerje az ingatlanilletőség valós forgalmi értékét és a kár összegét. 2017. január 27. napján, a szakvélemény kézhezvételekor állt rendelkezésére mind az az információ, amelynek alapján a kárigényét érvényesíteni tudta, ezért eddig az időpontig nyugodott az elévülés, és 2017. július 14. napján a kereset előterjesztése a Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdése szerinti egyéves határidőn belül megtörtént. Kérte figyelembe venni az 1/2012. (VI. 21.) PK vélemény 11. pontját, továbbá a BH 1993.313. számú eseti döntésben írt jogelvet. A perrel érintett szerződéskötés idején az alperes volt a társaság ügyvezetője, vezető állású munkavállalónak minősült, ezért a teljes kárért felel, mivel nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható lett volna tőle, figyelemmel a Ptk. 3:21. § (2) bekezdésére és a 3:112.§ (2) bekezdésére, valamint az EBH 2012.M.11. számú elvi döntésre. Valótlan információkat nyújtott a társaság részére, amikor több szakember megkérdezésére hivatkozva a 20.000.000 forint vételárat elfogadhatónak tartotta, illetőleg az értékesítést létkérdésnek minősítette. A taggyűlés határozatától eltért a társaság hátrányára, hiszen a csarnoktárolón kívül más épületet is eladott, és a tulajdonjog a vételár megfizetését megelőzően szállt át a vevőre.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint 2015. május 8. napján, amikor a szerződés konkrét tartalmát megismerte a taggyűlés, az elévülés nyugvása megszűnt, annál is inkább, mivel 2015. június 28. napjától 2016. június 30-ig rajta kívül másik ügyvezetője is volt a felperesnek, így a társaság számára a perindítás lehetősége fennállt. Ezért 2016. május 8. napján járt le az igényérvényesítésre nyitva álló egyéves határidő, a 2017. július 14-én benyújtott kereset így elkésett, a követelés elévült. Emellett álláspontja szerint nem okozott kárt a társaságnak, az akkor becsült forgalmi értéken értékesítette az ingatlant az egyedüli érdeklődő számára, és úgy járt el, ahogy tőle elvárható volt.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, mivel az Mt. 286. § (1), (3) és (4) bekezdése szerint eljárva, a Ptk. 6:22. § (2) bekezdését, valamint a 6:24. § (1) bekezdését alkalmazva arra a következtetésre jutott, hogy a felperes követelése elévült. A hároméves elévülés kezdő időpontja az adásvételi szerződés megkötésének napja, azaz 2014. április 17. volt. Megítélése szerint a felperes társaság menthető okból nem tudta érvényesíteni a követelését, ezért az elévülés nyugodott 2016. június 30-ig, mert az alperes ügyvezetői tisztségének ideje alatt az igényérvényesítést kizártnak tartotta. Utalt arra, hogy a 2015. május 8-i taggyűlésen sem adta meg az alperes a tagok által kért teljeskörű tájékoztatást a szerződéssel összefüggésben. A 2015. július 28-tól gyakorolt kettős ügyvezetés ellenére az alperes volt az, aki a taggyűléseket összehívta, és levezette, és a szerződéseket érintő ügyvezetői tevékenységet is ő gyakorolta. Így a 2016. június 30. napjától számított egyéves határidőn belül, 2017. június 30-ig élhetett volna a felperes a kártérítési igényével, amelyet elmulasztott, és az elévülés újbóli nyugvására nincs lehetőség. Nyilvánvalóan 2017. január 5. napja előtt bízta meg az ingatlanforgalmi szakértőt a felperes, hiszen ekkor adott árajánlatot a szakértő. 2017. január 27-én az ügyvezető tudomást szerzett a szakvélemény tartalmáról, mégis csupán 2017. július 14. napján került sor a perindításra. A keresetét eredetileg 1.100.000 forintra terjesztette elő, így a kár pontos összegéről való tudomásszerzés ténye valójában nem bírt jelentőséggel a perindítás kérdésében, hiszen az ingatlanforgalmi szakértő 53.500.000 forintra tette az ingatlan 2014. évi értékét, és a különbségben jelölte meg a felperes a kárát. Az elévülés Ptk. 6:25. §-a szerinti megszakítására nem merült fel adat, ebből következően a kártérítési követelés 2017. július 1. napján elévült, az a továbbiakban már nem érvényesíthető a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése értelmében.
E határozattal szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, annak megváltoztatása és a keresete teljesítése érdekében. Álláspontja szerint a tényállást hiányosan állapította meg az elsőfokú bíróság, és abból helytelen jogi következtetést vont le. Kérte kiegészíteni a tényállást azzal, hogy a 2014. március 31. napján megtartott taggyűlésen azt a látszatot keltette az alperes, hogy ingatlanforgalmi kérdésekben jártas szakember közreműködésével határozta meg a vételárat, azonban valótlant állított. Megtévesztette a taggyűlést, továbbá a szerződést csak jelentős késéssel bocsátotta a tagok rendelkezésére, és ez a helyzet az új ügyvezető megválasztásával sem szűnt meg azonnal. Véleménye szerint a Ptk. 6:24. § (1) bekezdése szerint nyugodott az elévülés egészen 2017. január 27. napjáig, amikor H. J. új ügyvezető a szakvéleményt kézhez vette. A K. M. Kft. ingatlanforgalmi szakértői véleményét megelőzően sem a károkozás ténye, sem annak terjedelme nem volt ismert a társaság számára. Az új ügyvezető 2016. június 30. napján került megválasztásra, az ezt követő taggyűlést 2016. november 8. napjára hívta össze, és idő kellett ahhoz, hogy a perindítás kérdésében a taggyűlés határozni tudjon, mert nagy horderejű tárgyban kötve volt a taggyűlés döntéséhez. Az eredeti kereseti követelést pergazdaságossági okból jelölte meg alacsonyabb összegben, mint a szakvéleményben írt összeg és az eladási ár különbsége. A perben kirendelt szakértő véleménye is kiegészítésre szorult, azaz az ingatlan forgalmi értékének meghatározása még a szakértő számára is nehézséget okozott.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú határozat helybenhagyására irányult, lényegében helyes indokai alapján. Hangsúlyozta, hogy a felperes elismerte, 2015. május 8. napján a taggyűlés megismerte a kérdéses adásvételi szerződés konkrét tartalmát. Ezzel a felperes társaságnak minden lehetősége megvolt arra, hogy a kárigénye érvényesítéséhez szükséges körülményeket mérlegelje, és a döntéseket meghozza. Még az ő ügyvezetése mellett sem volt kizárt vele szemben a kártérítési per megindítása: a Ptk. 3:103. § (1) bekezdése, a 3:104. § (1) bekezdése, a 3:190. § (2) bekezdése és a 3:105.§-a erre a kisebbség számára lehetőséget nyújtott, továbbá bármikor választhatott volna helyette a társaság új ügyvezetőt. Nem volt tehát olyan menthető ok, amely az elévülés további nyugvását eredményezte volna. Emellett fenntartotta, hogy nem okozott kárt a társaság számára, úgy járt el, ahogy az tőle elvárható volt.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helyes jogszabályok alkalmazásával, helytálló következtetésre jutott az elévülés kérdésében, annak indokait azonban a másodfokú bíróság részben eltérően adja meg az alábbiak szerint.
Az alperesnek az Mt. 179. § (1) és (2) bekezdésében írt kártérítési felelőssége akkor vizsgálható, ha a követelés érvényesíthető, azaz nem évült el. Az Mt. 286. § (3) bekezdése szerint a munkajogban az elévülést hivatalból kell vizsgálni. Az ugyanezen jogszabályhely (4) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 6:22. § (2) bekezdéséből és a 6:532. §-ából következően a felperes állított károsodása az adásvételi szerződés megkötése napján, 2014. április 17-én következett be, a kártérítési igénye ekkor esedékessé vált, és az Mt. 286. § (1) bekezdése szerinti hároméves elévülési idő 2017. április 17. napjáig tartott, vagyis ez alatt az időtartam alatt lett volna érvényesíthető a kárigénye, főszabály szerint.
Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a felperes hivatkozása kapcsán vizsgálta, hogy a Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdése szerint nyugodott-e az elévülés; ha igen, mikor, milyen okból, és a nyugvás meddig tartott. Ebben a kérdésben azonban a másodfokú bíróság nem teljesen osztja az elsőfokú bíróság álláspontját, ugyanis az elsőfokú bírósággal ellentétben jelentőséget tulajdonított annak a körülménynek, hogy a felperes saját előadása szerint a 2015. május 8. napján megtartott taggyűlésen megismerte a perbeli adásvételi szerződés konkrét tartalmát, pontos szövegét. K. G. tanú vallomásából pedig az derült ki, hogy az ő számára már 2014 őszén gyanúsak voltak az alperesnek a B., Gy. utcai telephelyre kötött szerződései, amely miatt 2015. március elején K. G. taggal közösen büntető feljelentést tettek. A tanú úgy nyilatkozott, hogy a felperes társaságban 2015. évben végig szó volt a 2014. április 17-i szerződésről, az folyamatosan előtérben volt. Véleménye szerint az igényérvényesítésnek az volt az akadálya, hogy az alperes volt az ügyvezető, és saját magával szemben nem szavazott volna. Mivel kettős ügyvezetés állt fenn, ezért nem tudott a felperes társaság eljárást indítani az alperessel szemben.
A felperes 2016. június 30. napján megválasztott új ügyvezetője és törvényes képviselője, H. J. ugyanebben a jegyzőkönyvben azt adta elő, hogy a megválasztását követő taggyűlésen döntöttek arról a tagok, hogy a korábbi szerződéseket felül kell vizsgálni. Ezután bízott meg ingatlanforgalmi szakértőt, majd a szakvélemény elkészülte után azt a taggyűlés elé terjesztette, amely 2017. május 16-án döntött a peres eljárás megindításáról, és 2017. július 14. napján nyújtotta be a keresetlevelet a társaság.
A 17. sorszám alatt csatolt, 2016. november 8-i taggyűlésre szóló meghívó a 2014. április 17-i szerződéssel kapcsolatos napirendi pontot nem tartalmazott, a megtartott taggyűlésről felvett jegyzőkönyv pedig K. G. tag nyilatkozataként érintette a perbeli szerződést, aki annak bűncselekmény jellegét vetette fel. Ezzel kapcsolatban csak olyan határozatot hoztak ezen a taggyűlésen, amely szerint az ügyvezető kizárólag a taggyűlés döntése után írhat alá vagyonátruházási szerződést a perrel nem érintett B. Kft.-vel, vagyis a perbeli szerződéssel összefüggésben határozatot nem fogadtak el.
Ezt követően bízta meg az ügyvezető a K. M. Kft.-t az ingatlanforgalmi szakvélemény elkészítésével, amelyet az támaszt alá, hogy a 2017. január 5. napján a szakértő az árajánlatát benyújtotta. Az ugyancsak a 17. sorszám alatt csatolt, 2017. március 30-i taggyűlésre szóló meghívó napirendi pontjai között szerepelt a B., Gy. utcai telep szerződésének jogi felülvizsgálatáról készült állásfoglalás ismertetése, és a megtartott taggyűlési jegyzőkönyv szerint H. J. ügyvezető ismertette is a perbeli szerződés felülvizsgálatáról készült jogi állásfoglalást. A taggyűlés ekkor döntött arról, hogy a peranyag előkészítésével megbízzák az ügyvezetőt. A 2017. május 16. napján megtartott taggyűlésen határoztak arról, hogy a társaság megbízza az ügyvezetőt a perindítással, a keresetlevél benyújtására pedig 2017. július 14. napján került sor.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint azzal, hogy 2015. május 8. napján a taggyűlés a perbeli szerződés tartalmát megismerhette, tudomást szerzett arról is a felperes, hogy a szerződés nem a korábbi taggyűlési határozattal megegyező tartalommal jött létre, még akkor is, ha az alperes akkor nem válaszolt minden kérdésre. Ebben az időpontban tehát lehetősége volt már a felperesnek a szerződés szövegét, körülményeit értékelni és a saját érdekeit mérlegelni, valamint az ügy kivizsgálása érdekében további intézkedéseket kezdeményezni. Az a tény, hogy ekkor még az alperes volt a felperes társaság ügyvezetője, nem zárta ki az ügyvezetővel szembeni igényérvényesítéshez, perindításhoz szükséges lépések megtételét. Nem volt tehát elzárva attól a lehetőségtől a felperes, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye a kára megismerése és igényének érvényesítése érdekében. 2015. május 8. napjától kezdődően meg kellett volna tennie a társaság tagjainak a szükséges intézkedéseket ebből a célból. A Ptk. 3:103. § (1) bekezdése szerint a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkező társasági tagok indítványozhatják a taggyűlés összehívását új ügyvezető választása, illetőleg kárigény érvényesítése érdekében, és a Ptk. 3:105. §-ából következően a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkező tagok a társaság képviseletében maguk is jogosultak lettek volna az igényérvényesítésre a társaság nevében, a társaság javára. Ebből következően az elévülés legfeljebb 2015. május 8. napjáig nyugodott a másodfokú bíróság megítélése szerint. Ez annál is inkább így van, mivel 2015. július 28-ától kezdődően 2016. június 30-ig az alperes nem kizárólag, hanem Sz. K. H. ügyvezetővel együtt látta el az ügyvezetői tisztséget. Mindkettőjük képviseletének módja önálló volt, azaz Sz. K. H. önállóan is eljárhatott volna a felperes nevében az alperessel szemben, függetlenül az öt százalékos kisebbségi vagy akár a többségi véleménytől. A Ptk. 3:112. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján önállóan látja el. E minőségében a jogszabályoknak, a létesítő okiratnak és a társaság legfőbb szerve határozatainak van alávetve. A vezető tisztségviselőt a társaság tagja nem utasíthatja, és hatáskörét a legfőbb szerv nem vonhatja el. Olyan határozatra pedig a felperes maga sem hivatkozott, amellyel az ügyvezetőket a taggyűlés korlátozta volna.
Az a körülmény, hogy Sz. K. H. nem lépett fel az alperessel szemben, illetőleg egy év után a tagok megszüntették az ügyvezetői tisztségét, és új ügyvezetőt választottak, a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem minősül menthető oknak. Ez a felperes társaság részéről felmerülő, a saját működésében rejlő ok volt. Sz. K. H. új ügyvezető tudomása a társaság tudomásának, mulasztása a társaság mulasztásának minősült, azaz a felperes önhibájának tekintendő. Arra is hivatkozott a felperes, hogy a sok tagból álló társaság nehézkesen működik, ez azonban ugyancsak belső oknak minősül.
H. J. ügyvezetővé válásával az alperes ügyvezetői tisztsége megszűnt, személye a továbbiakban már semmiképpen sem lehetett akadály. H. J. szintén önállóan képviselhette a társaságot a cégjegyzék adatai szerint. Ez azt jelentette, hogy valójában nem volt szüksége a taggyűlés felhatalmazására a szükséges intézkedések megtételéhez. Amennyiben a taggyűlés döntését mégis bevárta, az a felperes társaság terhére esik, következményeit magának kell viselnie.
Mindezek tükrében a másodfokú bíróság semmilyen elfogadható magyarázatot nem talált arra, hogy miért csak 2016. év végén, illetve 2017. január elején bízta meg a felperes az ingatlanforgalmi szakértőt véleménye elkészítésével. 2015. május 8. napjától 2017 január elejéig másfél év telt el, amelynek során a gyanú tudatában sem tett meg mindent a felperes gazdasági társaság annak érdekében, hogy megismerje a perindításhoz szükséges összes körülményt és adatot.
A Ptk. 6:24. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elévülés nyugszik, ha a jogosult menthető okból nincs abban a helyzetben, hogy követelését érvényesítse. Menthető oknak minősül az az időszak, amíg a kár összegéről nem szerez tudomást (BH 1993.313., Legfelsőbb Bíróság G.IV.32.646/1991). Ugyanakkor, amennyiben a jogosult nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az információ birtokába jusson, a késői tudomásszerzés nem mentesíti őt az önhiba alól. Erre a következtetésre jutott a Kúria is, amikor kimondta, hogy az elévülés nyugvásának megállapítására csak kivételes esetekben kerülhet sor, mindig egyedi mérlegeléssel kell megállapítani, hogy a fél által állított menthető ok az elévülés nyugvásához vezetett-e. Ebben a körben azt kell feltárni, hogy a felperes objektíve mikor került abba a helyzetbe, hogy igényét akadálytalanul érvényesíthesse. Az elévülés nyugvását ugyanis kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelése érvényesítésében, és a fél részéről a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg (Kúria Pfv.III.21.484/2016/6.) A menthető ok közelebbi jogszabályi meghatározásának hiányában minden esetben egyedi mérlegelést igényel annak megítélése, hogy az adott körülmény alkalmas-e az elévülés nyugvását eredményező joghatás kiváltására. Lényeges azonban, hogy nem eredményezi az elévülés nyugvását, ha nem csupán az igényérvényesítés lehetőségéről, hanem annak eredményességéről kíván megbizonyosodni a fél (Kúria Pfv.III.21.198/2020/8.). Eldöntendő kérdés a menthető ok vizsgálata körében az, hogy a felperes a tőle elvárható gondos magatartás tanúsítása mellett mikor szerezhetett tudomást arról, hogy kárigénye lehet (Kúria Pfv.V.21.804/2017/7.).
A jelen esetben a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem állapítható meg a felperes részéről a követelés érvényesítését illető menthető ok 2015. május 8-tól kezdődően, mert semmi nem akadályozta őt abban, hogy eljárjon annak megállapítása érdekében, hogy a kérdéses ingatlan milyen értéket képviselt az adásvétel megkötése időpontjában, szenvedett-e a társaság kárt a szerződés folytán. Ehhez képest ingatlanforgalmi szakértőt csak 2016. év végén, 2017. év elején bízott meg. Ez a másféléves időintervallum a fentiek szerint nem menthető időszak, az elévülés nyugvását nem eredményezheti, ezért nem is eredményezte.
Mivel a nyugvás még az elévülési időn belül befejeződött, és az elévülésből több mint egy év volt hátra, az igényérvényesítés határideje az általános szabályok szerint 2017. április 17. napján lejárt, a követelés ekkor elévült, így a továbbiakban bíróság előtt nem érvényesíthető, a felperes keresetét ezért kellett elutasítani.
A követelés elévült, így nem volt indok a kár fennálltára vonatkozó körben a tényállás kiegészítésére. Ezért sem a felperes ilyen irányú fellebbezési kérelmét nem teljesítette, sem az alperes fellebbezési ellenkérelmét nem vizsgálta a másodfokú bíróság ebben a körben.
A fenti indokokkal pontosított érvelésre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemében helyes ítéletét helybenhagyta az 1952. évi III. törvény 253. § (2) bekezdése alapján.
(Pécsi Ítélőtábla Mf.I.30.059/2022/5. szám)