adozona.hu
BH 2010.7.194
BH 2010.7.194
I. Az ügy elbírálása során irányadó jogszabály alkalmazása nem mellőzhető azon az alapon, hogy az a bíró megítélése szerint alkotmányellenes. A bíró az alkalmazandó norma alkotmányosságával kapcsolatos aggályait az Abtv. 38. §-ában szabályozott jogintézményen keresztül nyilváníthatja ki, a norma alkotmányellenességről és annak a konkrét ügyben való alkalmazása kizárásáról az Alkotmánybíróság dönt [Alkotmány 32/A. § (1) bekezdés, 50. § (3) bekezdés, Bszi. 2. § (2) bekezdés, 3. §, Abtv. 38. § (1) bekezdés, 43
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a h.-i K. Z. V. Szakközépiskolában 1985. szeptember 1-jétől 1989. június 14-jéig folytatott tanulmányai idejének a szolgálati idejébe való beszámítását kérte. Keresetét a szakközépiskolák és a gyakorlati képzésben közreműködő vállalatok együttműködéséről, valamint a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzés egyes kérdéseiről szóló 1019/1976. (VI. 24.) MT határozat (továbbiakban: Mt. h.) 12. e) pontjára, a Legfelsőbb Bíróság 4/2007. KPJE határozatára (KPJE határozat), a...
BH 2010.7.194 I. Az ügy elbírálása során irányadó jogszabály alkalmazása nem mellőzhető azon az alapon, hogy az a bíró megítélése szerint alkotmányellenes. A bíró az alkalmazandó norma alkotmányosságával kapcsolatos aggályait az Abtv. 38. §-ában szabályozott jogintézményen keresztül nyilváníthatja ki, a norma alkotmányellenességről és annak a konkrét ügyben való alkalmazása kizárásáról az Alkotmánybíróság dönt [Alkotmány 32/A. § (1) bekezdés, 50. § (3) bekezdés, Bszi. 2. § (2) bekezdés, 3. §, Abtv. 38. § (1) bekezdés, 43. § (4) bekezdés].
II. Az összehasonlítható helyzetben lévő személyek közötti, egyenlő bánásmód követelményét sértő különbségtétel megállapításának feltétele az is, hogy a jogsérelmet szenvedő fél valószínűsítse, hogy a jogsértéskor - ténylegesen, vagy feltételezése szerint - rendelkezett az Esélytv. 8. §-ában meghatározott védett tulajdonsággal. E kötelezettség nem teljesíthető kizárólag közelebbről meg nem határozott egyéb helyzetre való hivatkozással. Az Esélytv. a személyiség lényegi vonásához tartozó tulajdonságon, valamely, a személytől független adottságon alapuló különbségtétellel szemben biztosít védelmet [Esélytv. 8. §, 19. § (1)-(2) bekezdés].
A felperes keresetében a h.-i K. Z. V. Szakközépiskolában 1985. szeptember 1-jétől 1989. június 14-jéig folytatott tanulmányai idejének a szolgálati idejébe való beszámítását kérte. Keresetét a szakközépiskolák és a gyakorlati képzésben közreműködő vállalatok együttműködéséről, valamint a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzés egyes kérdéseiről szóló 1019/1976. (VI. 24.) MT határozat (továbbiakban: Mt. h.) 12. e) pontjára, a Legfelsőbb Bíróság 4/2007. KPJE határozatára (KPJE határozat), a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 5. §-ára és az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Esélytv.) 4. § d) pontjára és a 8. § t) pontjára alapította. Utóbbi körben arra hivatkozott, hogy az alperes egy volt kollégája szolgálati idejébe beszámította az övével azonos "értékű" bizonyítvány szerinti szakközépiskolában folytatott tanulmányok időtartamát.Az alperes a kereset elutasítását egyrészt azért kérte, mert a felperes által megjelölt vendéglátóipari szakmát a KPJE határozatban megjelölt, a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzésről szóló 14/1976. (XII. 1.) MüM-OM együttes rendelet és az azt módosító 24/1977. (XII. 28.) MüM-OM együttes rendelet (MüM-OM együttes rendelet) nem tartalmazza, másrészt mert a KPJE határozatot időközben az Alkotmánybíróság a 23/2009. (III. 6.) AB határozatával (továbbiakban: Abh1.) megsemmisítette.
Álláspontja szerint az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette meg, a felperes által hivatkozott személy a rendőrség hősi halottja, aki más szakközépiskolában folytatta tanulmányait, és más (erdőgazdálkodási, erdész) szakképesítést szerzett, továbbá mert a fagazdasági szakközépiskolákat a MüM-OM együttes rendelet 1. §-a a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolák közé sorolja.
A felperes keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította. A munkaügyi bíróság - a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 326. § (1) bekezdése, 328. § (1)-(2) bekezdése, a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. tvr. 33. § (1)-(2) bekezdése, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 37. § (4) bekezdése, 38. § (1) bekezdés g) pontja, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 10. § (1)-(2) bekezdése, 54. § (1) bekezdés c) pontja és az Mt. h. 12. e) pontja alkalmazásával - arra a következtetésre jutott, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagja szolgálati idejének megállapításakor a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolában töltött tanulmányi időt az Mt. h. 12. e) pontja alapján, figyelemmel az Mt. h. felhatalmazása folytán hozott, módosított MüM-OM együttes rendeletre is - szolgálati időként kell elismerni.
Az ítélet indokolása szerint a fenti értelmezés megegyezik a KPJE határozatban foglaltakkal. A bíróság ítéletét nem a KPJE határozat kötelező erejére, hanem a KPJE határozatnak - a gyakorlatban kialakult háromféle jogértelmezése közül - arra az értelmezésére alapította, amely szerint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai csak azon tanulmányi idejük szolgálati időbe történő beszámítására jogosultak, amely idő alatt szakmunkás tanulói jogviszonyban voltak, vagyis ténylegesen szakmunkás képzéshez szükséges ismereteket sajátítottak el, és ezen tanulmányaik alapján szakmunkásként való alkalmazásra (is) jogosító bizonyítványt szereztek. A bíróság a keresetet azért utasította el, mert a felperes a perben nem igazolta, hogy olyan képesítést és végzettséget szerzett, amely szakmunkás tevékenység végzésére jogosította, s amelynek alapján a szakmunkásképző intézményekben tanulmányokat folytatott személyekkel azonos társadalombiztosítási jogállásra igényt tarthatott volna.
Az ítéleti álláspont szerint az Alkotmánybíróság határozata a per eldöntését nem befolyásolta. A bíróságok a felek jogvitáját az irányadó, érvényes és hatályos jogszabályok alapján bírálják el, ennek során - az Alkotmány 50. § (1) bekezdésében írt kötelezettségükből is következően - vizsgálniuk kell azt is, hogy az alkalmazandó normák a megalkotásukra hatáskörrel rendelkező szervektől származnak-e, erre tekintettel alkalmasak-e a célzott joghatások kiváltására.
A munkaügyi bíróság - az Alkotmány fenti rendelkezése, 32/A. §-a, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) 1. §-a és 11. §-a, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 25. § c) pontja összevetése és együttes értelmezése eredményeként - arra a megállapításra jutott, hogy az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság jogszabálynak nem minősülő jogegységi határozatai felülvizsgálatával, így a KPJE határozat megsemmisítésével túllépte hatáskörét. A munkaügyi bíróság szerint a jogegységi határozat megsemmisítése - az annak felülvizsgálatára irányuló alkotmánybírósági hatáskör elfogadása esetén is - csupán azt jelentené, hogy a bíróságok nem kötelesek az abban foglalt jogértelmezés követésére, ez azonban nem zárná el a bíróságokat attól, hogy az alkalmazandó jogszabályokat a megsemmisített jogegységi határozatban (is) foglaltakkal egyezően értelmezzék.
A munkaügyi bíróság a keresetet az egyenlő bánásmód megsértése miatt sem találta megalapozottnak. Érvelése szerint e követelmény megtartását vagy megsértését csak összehasonlítható helyzetben lévő személyek viszonylatában lehet megítélni, a felperes és az általa hivatkozott személy, aki a rendőrség hősi halottja és nem ugyanabban a szakközépiskolában végezte tanulmányait, mint a felperes, nincsenek összehasonlítható helyzetben.
Kifejtette továbbá, hogy jogszabályok alapján alaposnak nem minősíthető igény ezen a címen csak akkor érvényesíthető, ha az ellenérdekű fél tartós és széles körű gyakorlatban biztosítja a jogszabályon nem alapuló előnyöket az igényérvényesítővel összehasonlítható helyzetben lévő személyeknek; a másoknak hivatali tévedésből, méltányosságból vagy más okból, eseti jelleggel biztosított előnyökre igény nem alapítható. A felperesnek azt kellett volna igazolnia, hogy az alperes a tanulmányi időt jelentős számú, összehasonlítható helyzetben lévő, ugyancsak szakmunkás tevékenység végzésére jogosult munkavállalója szolgálati idejébe beszámította, erre azonban a felperes a perben nem hivatkozott.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - az abban hivatkozott jogszabályok helyes alkalmazására és értelmezésére hivatkozva - ítéletével helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint a MüM-OM együttes rendelet mellékletében a felperes által megjelölt szakközépiskola és képesítés nem szerepel, így a tanulmányok ideje nem vehető egy tekintetbe a szakmunkásképzésben részesülő tanulók jogviszonyával.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bírósággal az egyenlő bánásmód megsértésére vonatkozó érvelés tekintetében. E körben utalt arra, hogy a felperes előadása alapján az Mt. 5. § (1) bekezdésében írt hátrányos megkülönböztetés tilalmának vélelmét sem lehetett megállapítani, a felperes volt munkatársa nem a felperessel egy szakközépiskolában tanult, ezért helyzetük semmilyen szempontból nem hasonlítható össze.
A fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során egyáltalán nem terjesztett elő bizonyítási indítványt, ezért megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság az indítványát mellőzte volna.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó ítélet meghozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a KPJE határozat egyértelműen kimondja, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati idejébe a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolákban töltött tanulmányi időt az Mt. h. 12. e) pontja alapján be kell számítani. Az alkalmazandó jogszabályok, az Abh1. és a KPJE határozat - az elsőfokú ítélet indokolásából kitűnően - a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát is lehetővé tette volna, az eljárt bíróságok azonban tévesen olyan tény (a szakmunkás tevékenység végzésére jogosító képesítés, illetve végzettség) bizonyítatlansága miatt utasították el a keresetet, amelyre vonatkozóan az elsőfokú eljárás során bizonyítási indítványt tett.
Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság - megsértve a Pp. 221. § (1) bekezdését - a fenti, az Oktatási Minisztérium megkeresésére irányuló bizonyítási indítványa elutasítását nem indokolta meg, a másodfokú bíróság pedig azt állapította meg, hogy az eljárás során bizonyítási indítványt egyáltalán nem terjesztett elő.
A felperes vitatta az egyenlő bánásmód megsértésére vonatkozó ítéleti érvelés helyességét is. A felperes és volt munkatársa szakközépiskolai tanulmányaik során azonosan olyan szakon végeztek, amely őket szakmunkás munkakör betöltésére jogosította, és amely azonosan nem szerepel a MüM-OM együttes rendelet mellékletében, ezért a perbeli igény elbírálása szempontjából összehasonlítható helyzetűnek tekinthetők. A felperestől nem várható el, hogy az egyenlő bánásmód megsértését több hasonló helyzetben lévő személlyel való összehasonlításban is igazolja, figyelemmel arra is, hogy e személyek féltik a már megszerzett jogosultságaikat.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte annak megalapozottságára hivatkozva.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárt bíróságok érdemben helyesen döntöttek a kereset elutasításáról, nem osztotta azonban a másodfokú bíróságnak az Mt. h. 12. e) pontja és azt értelmező KPJE határozat alkalmazhatóságával, illetve csak részben az egyenlő bánásmód követelményével összefüggő elsőfokú ítéleti érvelés helyességére vonatkozó álláspontját.
A jogerős ítélettel elbírált elsőfokú ítélet az Mt. h. 12. e) pontjának a KPJE határozat szerinti értelmezéséből, a szolgálati idő számítása szempontjából a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolai tanulmányi időnek a szakmunkástanulói jogviszonnyal azonos elbírálásából és beszámíthatóságából kiindulva döntött a keresetről.
Az Mt. h. 12. e) pontját értelmező KPJE határozatot az Alkotmánybíróság az elsőfokú eljárás folyamatban léte alatt, 2009. március 6. napjával semmisítette meg azzal, hogy a jogegységi határozat az Alkotmánybíróság határozata közzétételének napján veszti hatályát, de a folyamatban lévő eljárásokban az abban foglaltak az eljáró bírót már nem kötik.
A KPJE határozatot az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróságnak az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében írt, a jogalkalmazás egységét biztosító jogértelmezési "jogköre" kereteinek túllépése miatt semmisítette meg.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az első- és másodfokú bíróság téves jogértelmezés eredményeként jutott arra a következtetésre, hogy az Abh1-nek az ügy elbírálása szempontjából a jogegységi határozatok felülvizsgálatára vonatkozó alkotmánybírósági hatáskör hiánya miatt nem volt jelentősége.
Az Alkotmány 50. § (3) bekezdése szerint a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve.
Az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező.
Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerint a bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli.
Az Alkotmánybíróság a 12/2001. (V. 14.) AB határozatában (továbbiakban: Abh2.; =0>ABH 2001, 163.;) az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmezése során rámutatott, hogy e rendelkezésből következően a jogegységi határozat hatálya a felekre a bírói jogalkalmazás útján - a kötelezően előírt jogértelmezésen alapuló ítélet közvetítésével - szükségképpen kihat. A 42/2004. (XI. 9.) AB határozatban - utalva az Abh2-ben írtakra - az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a már elbírált ügyek esetén, ha a jogegységi határozat szerinti értelmezésre a már létrejött jogviszonyok felülvizsgálatakor nyílik lehetőség, a jogegységi határozat tartalma a felülvizsgálati eljárást is befolyásolja: a jogegységi határozat rendkívüli jogorvoslat (perújítás, felülvizsgálati eljárás) formában történő továbbhatása az Alkotmány 47. § (2) bekezdéséből ("a bíróságokra kötelező" szövegrészből) következik (ABH 2004, 551.).
Az Alkotmánybíróság a jogegységi határozatoknak a bíróságokra és azoknak - a bírói jogalkalmazást kötelezően meghatározó jogegységi határozaton alapuló ítélet útján - a felekre közvetve és szükségképpen kiható hatályából kiindulva, és az utólagos absztrakt normakontroll hatáskörét értelmező korábbi határozataira [57/1991. (XI. 8.) AB határozat; 60/1992. (XI. 17.) AB határozat stb.] is figyelemmel elsőként a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatban az Alkotmány 32/A. § (2) bekezdése szempontjából vizsgálta és vezette le (nem általános érvénnyel) a jogegységi határozatok alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét.
Az Alkotmánybíróság a hatáskör-értelmező gyakorlatával összefüggésben már a 4/1997. (I. 22.) AB határozatában (ABH 1997, 41.) hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság saját hatáskörét értelmező határozatai éppen úgy mindenkire nézve kötelezőek, mint bármely más - köztük az ilyen értelmezést nyert hatáskörben hozott - határozata.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az eljárt bíróságok az Alkotmány 32/A. §-ának - az Alkotmány e rendelkezése, az 50. § (1) bekezdése, a Jat. jogszabályokat felsoroló és azok hatályát meghatározó, valamint a Bszi.-nek a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskörét szabályozó rendelkezései összevetésével - az Alkotmánybíróság határozataiban foglaltaktól eltérő, ekként az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó alkotmánysértő értelmezés folytán a perben helytelenül mellőzték az Abh1. figyelembevételét.
A bíróságok nincsenek elzárva attól, hogy az eléjük kerülő ügyekben az Alkotmány rendelkezéseit - az Alkotmány alatti normákkal együttesen, szükség esetén önállóan, illetve közvetlenül [utóbbira lásd 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, 32/1990. (XII. 22.) AB határozat] - alkalmazzák és értelmezzék. (Ez vált a jelen felülvizsgálati eljárásban is szükségessé, tekintve, hogy az eljárt bíróságok ítéleteiket részben az Alkotmány rendelkezéseire alapították).
Az Alkotmány végső értelmezője az Alkotmánybíróság, az Alkotmány alatti normáké pedig a rendes bíróságok. A bírói hatalomnak az Alkotmány alatti normák önálló értelmezésére vonatkozó alkotmányi védelmét az Alkotmánybíróság - az Alkotmány 50. § (3) bekezdése és saját hatásköre értelmezése során is - több határozatában hangsúlyozta.
A 38/1993. (VI. 11.) AB határozatban (ABH 1993, 256.) rámutatott, hogy a független ítélkezésben érvényesülő bírói függetlenség abban nyilvánul meg, hogy a bíróságok a másik két hatalmi ág által kibocsátott jogszabályokat önállóan értelmezik, a jogot a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg.
A fentiekből következik, hogy amennyiben a bíróságok az eléjük kerülő ügyeket - akár közvetlenül, akár az Alkotmány alatti normák alkotmánykonform értelmezésével - az Alkotmány rendelkezéseinek alkalmazásával bírálják el, úgy az Alkotmánybíróság határozataiban foglalt alkotmányértelmezéstől nem térhetnek el. Ez alól nem képeznek kivételt a jogegységi határozatok alkotmányosságával kapcsolatos alkotmánybírósági határozatokban foglaltak sem. Az ítélkezési tevékenységben megnyilvánuló bírói függetlenség így a jelen ügyben sem terjed ki arra, hogy a jogvita eldöntése során az irányadó, elsősorban az Alkotmánybíróság határozatából következő hatáskörére vonatkozó alkotmányértelmezést a rendes bíróságok figyelmen kívül hagyják.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok hatáskörére vonatkozó szabályok téves értelmezésén alapul az ítélkező tevékenység során alkalmazandó normák közjogi érvénytelenségének jogkövetkezményeire vonatkozó ítéleti indokolás is.
A bíró az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során az alkalmazandó norma közjogi érvényességével kapcsolatban, vagy más ok miatt az Abtv. 38. §-ában szabályozott jogintézményen keresztül kinyilváníthatja alkotmányossági aggályait: az eljárás felfüggesztésével kezdeményezheti az Alkotmánybíróság eljárását a norma alkotmányossági felülvizsgálatára és az adott ügyben való alkalmazása kizárására. Ezirányú jogszabályi rendelkezés hiányában nincs azonban lehetősége arra, hogy az alkotmányellenesnek vélt norma alkalmazását - az Alkotmánybíróság eljárásának, az alkotmányellenességet megállapító és az alkalmazás kizárásáról [Abtv. 43. § (4) bekezdés] rendelkező határozata közbejötte nélkül - mellőzze.
A jelen ügyben a KPJE határozat megsemmisítésének következményeként az Mt. h. 12. e) pontjának a KPJE határozatban foglaltakkal azonos értelmezés nem adható, a felperes által igényelt jogosultságról az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján kell dönteni. Az eljárt bíróságok döntésének érdemét - a felülvizsgálati érveléssel szemben - az Mt. h. 12. e) pontja téves értelmezése és alkalmazása nem befolyásolta, a felperes szakmunkásképzést folytató szakközépiskolai tanulói jogviszonyban töltött ideje szolgálati időbe való beszámítását az ügyben alkalmazandó jogszabályok nem teszik lehetővé.
A Pp. 221. § (1) bekezdése alapján az ítélet indokolásában meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett és utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
A felperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú eljárásban előterjesztett, és a per során vissza nem vont bizonyítási indítványa mellőzésére a Pp. 221. § (1) bekezdése megsértésével került sor. Ez az eljárási szabálysértés azonban - a fent kifejtettekre tekintettel - az érdemi döntés helyességét nem befolyásolta.
A Legfelsőbb Bíróság csak részben osztotta az eljárt bíróságok álláspontját az egyenlő bánásmód megsértése körében kifejtett indokokra vonatkozóan.
Az Esélytv. megsértésére való hivatkozás alapján a perben a felperes volt köteles valószínűsíteni, hogy valamely, az Esélytv. szerint védendő tulajdonsága miatt, vele azonos helyzetben lévő személyekkel való összehasonlításban hátrány érte [Esélytv. 19. § (1) bekezdés].
A peradatokból kitűnően az alperes a felperes volt munkatársa szolgálati idejét a KPJE határozatra figyelemmel 2008. február 2-án módosította. Az alperes a perben tett ugyan tényállítást arra, hogy a 2008. február 11-én elhunyt személy a rendőrség hősi halottja, az egyenlő bánásmód követelményének kérdésében azonban kizárólag arra hivatkozott, hogy e személy más iskolában folytatta tanulmányait és a felperessel nem azonos szakmai végzettséggel rendelkezett.
A bizonyítékokból megállapítható, hogy a felperes volt munkatársa szakmunkásképzést folytató szakközépiskolában erdőgazdálkodási szakképesítéshez kötött munkakör, illetve erdésztechnikusi munkakör betöltésére jogosító bizonyítványt szerzett. E bizonyítvány a MüM-OM együttes rendelet mellékletében szereplő szakmák gyakorlására való jogosultságot - a felperesével azonosan - nem igazol, ezért az összehasonlítható helyzet tárgyában tett alperesi álláspont nem fogadható el.
Az összehasonlítható helyzetben lévő személyek közötti, az egyenlő bánásmód követelményét sértő különbségtétel megállapításának, és az Esélytv. 19. § (1) bekezdése alapján az e tárgyban folytatandó további bizonyításnak feltétele az is, hogy a jogsérelmet szenvedő személy valószínűsítse, hogy a jogsértéskor - ténylegesen vagy a jogsértő feltételezése szerint - rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal.
Az Esélytv. a személyiség lényegi vonásához tartozó tulajdonságon, valamely, a személytől független adottságon alapuló különbségtétellel szemben biztosít védelmet. A felperes - általa közelebbről meg nem határozott - egyéb helyzetére hivatkozva állította az egyenlő bánásmód megsértését, önmagában e tényállítása, az Esélytv. által védendő tulajdonság valószínűsítésének hiányában nem alkalmas az alperes jogsértő eljárása megállapítására.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az eljárt bíróságokkal abban, hogy kizárólag jogszabály-értelmezési bizonytalanságon, tévedésen alapuló különbségtétel az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapítására nem ad alapot. Nem feltétele azonban a jogszabály alapján nem járó "előnyök" biztosítása esetén sem az Mt. 5. §-a és az Esélytv. megsértése megállapításának, hogy a munkáltató tartósan és széles körű gyakorlaton alapulóan, illetve jelentős számú személlyel részesítsen hátrányban valamely személyt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - az indokolás fenti pontosításával és kiegészítésével - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. III. 11.137/2009.)