adozona.hu
BH 1997.3.157
BH 1997.3.157
Ha az anyagi juttatás nem a törvényben előírt, kötelezően járó, hanem azt meghaladóan, a munkáltató külön döntésével megállapított juttatás, annak kifizetése elveit a munkáltató jogosult megállapítani, és a döntése jogszabálysértés vagy a mérlegelési jogkör túllépése hiányában nem sérelmezhető [1990. évi LXXXVIII. tv. 4. és 18. §, 1992. évi XXIII. tv., 170/1992. (XII. 22.) Korm. r. 3. §, 13/1993. (VIII. 17.) IM r. 5. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az alperes bíróságnál áll bírói szolgálati viszonyban. A jogviszonyának kezdete 1963. augusztus 1., a beosztása 1992. június 1-jétől megyei bírósági tanácselnök. A felperes havi illetménye 1993. június 1-jétől 92 460 Ft volt. Az alperes elnökének 1993. november 22-i kezdeményezése alapján a megyei bíróság fegyelmi bírósága 1994. május 4-én fegyelmi eljárást rendelt el a felperes ellen. A fegyelmi bíróság 1994. május 31-én hozott határozatával "feddés" fegyelmi büntetéssel sújtotta,...
BH 1997.3.157 Ha az anyagi juttatás nem a törvényben előírt, kötelezően járó, hanem azt meghaladóan, a munkáltató külön döntésével megállapított juttatás, annak kifizetése elveit a munkáltató jogosult megállapítani, és a döntése jogszabálysértés vagy a mérlegelési jogkör túllépése hiányában nem sérelmezhető [1990. évi LXXXVIII. tv. 4. és 18. §, 1992. évi XXIII. tv., 170/1992. (XII. 22.) Korm. r. 3. §, 13/1993. (VIII. 17.) IM r. 5. § (4) bek.].
A felperes az alperes bíróságnál áll bírói szolgálati viszonyban. A jogviszonyának kezdete 1963. augusztus 1., a beosztása 1992. június 1-jétől megyei bírósági tanácselnök. A felperes havi illetménye 1993. június 1-jétől 92 460 Ft volt. Az alperes elnökének 1993. november 22-i kezdeményezése alapján a megyei bíróság fegyelmi bírósága 1994. május 4-én fegyelmi eljárást rendelt el a felperes ellen. A fegyelmi bíróság 1994. május 31-én hozott határozatával "feddés" fegyelmi büntetéssel sújtotta, amelyet a Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Bírósága "megrovás" fegyelmi büntetésre súlyosbított.Az alperes bíróság dolgozói 1993 decemberében a havi illetményüket meghaladó, külön juttatásnak nevezett pénzbeli szolgáltatásban részesültek. Az erről szóló, az érdekvédelmi szervezetekkel egyetértésben hozott elnöki rendelkezés szerint a külön juttatás forrása a tartós bérmegtakarítás volt. Abban azok a bírósági dolgozók voltak részesíthetők, akik a kifizetést megelőzően legalább egy éven át jogviszonyban álltak, és a tárgyidőszakban fél éven át munkát végeztek. Ez a rendelkezés kizárta a felperest a juttatásból. Ugyancsak nem részesítette az alperes az 1994. januári 13. havi illetményfizetésben a felperest. E ki nem fizetett juttatások figyelmen kívül hagyásával kapott a felperes az 1994. évi, 40 munkanapot kitevő rendes szabadsága idejére átlagkeresetet.
A felperes a keresetlevelében az 1993. decemberi külön juttatás, az 1994. januári 13. havi fizetés, ezek kamatai, valamint az 1994. évi szabadsága idejére az átlagkereset-különbözet megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével az eljárásra kijelölt munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 73 968 + 92 460 + 26 417 Ft és kamatai megfizetésére.
A munkaügyi bíróság szerint az alperes jogellenesen zárta ki a felperest az 1993. decemberi külön juttatásból és az 1994. januári 13. havi fizetésből, minthogy abban az időben még nem indult meg a felperes ellen a fegyelmi eljárás. Ezért, figyelemmel arra, hogy mindkettőből csak az 1990. évi LXXXVIII. tv. 17. §-ának (4) bekezdésében és 18. §-ának (1) bekezdésében meghatározott esetben lehetett volna a felperest kizárni, a juttatásokból való kizárása jogellenes volt. Ezért a munkaügyi bíróság e két juttatás összegét, valamint ezenfelül a szabadságidőre ki nem fizetett átlagkereset-különbözetet megítélte.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett. Kérte a 73 968 Ft külön juttatásra és ennek megfelelő részében a szabadságidőre járó átlagkereset-különbözetre irányuló kereset elutasítását.
A megyei bíróság ítéletével megváltoztatta a munkaügyi bíróság ítéletét, a 73 968 Ft tekintetében elutasította a keresetet, és az átlagkereset-különbözetre vonatkozó marasztalás összegét 15 217 Ft-ra csökkentette. A másodfokú bíróság úgy találta, hogy a bírósági dolgozók bérmegtakarításon alapuló juttatására az 1990. évi LXXXVIII. törvény 17-18. §-ának hatálya nem terjed ki. Az ilyen juttatás elveit az alperes elnöke a mérlegelési jogkörében állapította meg, ezért azt nem lehet a bíróság előtt megtámadni. Ez okból utasította el a másodfokú bíróság a 73 968 Ft megfizetésére irányuló keresetet, és ennek figyelembevételével csökkentette a szabadságidőre megállapított járandóságkülönbözet összegét.
E jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását. Kifejtette, hogy az 1990. évi LXXXVIII. törvény 4. §-a értelmében az 1993. decemberi juttatás csak külön juttatás lehetett, amint azt az alperes elnökének a Bírósági Gazdasági Hivatal elnökéhez intézett, 1993. december 24-i irata is annak nevezte. E juttatásból kizárásnak csak a törvény 18. §-a szerint volt helye, vagyis az 1993. decemberi juttatás esetében a kizárás jogellenes volt, miután 1993 decemberében még nem volt ellene folyamatban fegyelmi eljárás.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság tárgyaláson kívül bírálta el, minthogy azt a felek közösen kérték. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem elbírálása során azt a kérdést kellett eldöntenie, hogy az alperes bíróságnál 1993 decemberében elrendelt, külön juttatásnak nevezett pénzbeli szolgáltatás az 1990. évi LXXXVIII. törvény 4. §-ában említett és 17-18. §-ában szabályozott külön juttatásnak minősül-e, következésképpen az abból való kizárás csak a törvény 18. §-ának (1) bekezdésében meghatározott vagy más esetben is történhet.
A juttatás elnevezése egymagában nem határozza meg annak jellegét, illetve mibenlétét, az utóbbi felől az összes körülmény figyelembevételével kell dönteni. Az elnöki rendelkezésben szereplő elnevezés tehát a juttatás jellegét egymagában nem dönti el.
Az 1990. évi LXXXVIII. törvény 18. §-ában meghatározott kizáró rendelkezés a bírót a feltételek fennállása esetén kötelezően megillető járandóságokhoz kapcsolódik, és a felsorolt, egyébként kötelezően járó juttatások tekintetében határozza meg a kizárás eseteit.
A bíró szolgálati viszonyára vonatkozó rendelkezések értelmében a külön nem szabályozott kérdésekben a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Az ennek körébe tartozó rendelkezések értelmében kötelezően nem járó jutalom is adható [170/1992. (XII. 22.) Korm. r. 3. §]. Ennek megfelelően rendelkezik az 1990. évi LXXXVIII. törvény módosításáról szóló 1992. évi LXV. törvényben kapott felhatalmazás alapján kiadott külön jogszabály, a 13/1993. (VIII. 17.) IM rendelet 5. §-a (4) bekezdésének b) pontja is.
Az irányadó tényállás szerint kétségtelen, hogy az 1993. decemberi juttatás nem az 1990. évi LXXXVIII. törvényben előírt, kötelezően járó, hanem azt meghaladóan, külön munkáltatói döntéssel megállapított juttatás volt. Az ilyen juttatás elveit pedig az állandóan követett gyakorlat szerint a munkáltató jogosult megállapítani, és az annak körébe tartozó döntés jogszabálysértés vagy a mérlegelési jogkör kereteinek túllépése hiányában nem sérelmezhető (Legfelsőbb Bíróság M. törv. II. 10 396/1976.).
Az alperes által engedélyezett, 1993. decemberi többletjuttatás nem sértette a bírói függetlenség elvét sem, minthogy annak engedélyezési feltételeit az alperes objektív alapon határozta meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét, amely törvényesen nem adott helyt a felperes keresetének, hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. II. 10 824/1996. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2008.2.52 Hátrányos megkülönböztetést valósít meg a munkáltató, ha az intézményben alkalmazott pedagógusok általában 75 000 forint összegű ruházati hozzájárulásban részesültek, a két felperes viszont személyenként 15 000 forintot kapott - A megkülönböztetés miatt a ruházati költségtérítés-különbözetben történt marasztalás a törvénynek megfelel [Mt. 5. §].
