adozona.hu
BH 1995.4.252
BH 1995.4.252
A határozott időre szóló munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkavállaló vagylagosan követelheti a Munka Törvénykönyvében az ilyen esetekre meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását [Mt. 88. § (2) bek., 100. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az alperessel ügyvezető igazgatóként, havi 70 000 Ft munkabérrel, 1994. december 1-jéig terjedő határozott időre szóló munkaviszonyban állt. Ezt a munkaviszonyát az alperes 1992. augusztus 25-én rendkívüli felmondással megszüntette. A felperes kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek arra kötelezését, hogy fizesse meg részére előre az 1994. december 1-jéig járó munkabérét. Az alperes kérte a kereset elutasítását.
Az elsőfokú bíróság ítéletével...
BH 1995.4.252 A határozott időre szóló munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkavállaló vagylagosan követelheti a Munka Törvénykönyvében az ilyen esetekre meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását [Mt. 88. § (2) bek., 100. §].
A felperes az alperessel ügyvezető igazgatóként, havi 70 000 Ft munkabérrel, 1994. december 1-jéig terjedő határozott időre szóló munkaviszonyban állt. Ezt a munkaviszonyát az alperes 1992. augusztus 25-én rendkívüli felmondással megszüntette. A felperes kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek arra kötelezését, hogy fizesse meg részére előre az 1994. december 1-jéig járó munkabérét. Az alperes kérte a kereset elutasítását.Az elsőfokú bíróság ítéletével hatálytalanította a rendkívüli felmondást, és kötelezte az alperest az 1992. október 1-jétől 1994. december 1-jéig járó 1 820 000 Ft munkabér, továbbá az illeték és perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolása szerint az alperes részvénytársaság közgyűlése 1992. augusztus 10-én az addig hattagú igazgatóság létszámát háromra csökkentette, és többek között a felperest az igazgatóságból visszahívta. 1992. augusztus 25-én az igazgatóság megbízásából annak elnöke a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette, minthogy az igazgatóság az adott összetételében nem alkalmas a részvénytársaság vezetésére, és a kialakult helyzetért elsősorban a felperest terheli a felelősség. A rendkívüli felmondás jogellenes volt azért, mert az igazgatóság az előírt háromnapos határidőben nem gyakorolta a jogát. Erre tekintettel az alperes a felperes elmaradt munkabérét köteles megfizetni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel. Ebben az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását indítványozta. Álláspontja szerint a felperes munkaviszonyára az 1988. évi VI. törvény (Gt.) rendelkezéseit kell alkalmazni, ezért az igazgatósági tisztségből történt visszahívással a felperes ügyvezető igazgatói munkakörre szóló munkaviszonya is megszűnt, vagyis a háromnapos határidő túllépése nem valósult meg.
A másodfokú bíróság ítéletével - az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva - megállapította, hogy a felperesnek az alperesnél fennálló munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 190 000 Ft-ot és 50 000 Ft után 1992. december 15-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamatot, továbbá fizessen másodfokú illetéket és perköltséget. Ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy az alperes 1992. augusztus 10-i közgyűlése a felperes visszahívása mellett akként rendelkezett, hogy az igazgatóság - mint munkáltatói jogkört gyakorló szerv - a visszahívásból eredően szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Az igazgatóság ennek alapján élt rendkívüli felmondással a felperessel szemben 1992. augusztus 25-én azzal, hogy részére 30 napi bért is megfizetett. Ezt követően a felperes 1992. október 1-jén új munkáltatónál munkaviszonyt létesített havi 60 000 Ft, majd 1993. március 1-jétől pedig havi 70 000 Ft átlagkeresettel. E tényállás jogi értékelésénél a másodfokú bíróság abból indult ki, hogy a felperes kettős jogviszonyban, egyfelől igazgatósági tagsági jogviszonyban, másfelől ügyvezető igazgatói munkaviszonyban állt az alperessel. Ez utóbbit szüntette meg az alperes 1992. augusztus 25-én az erre megszabott háromnapos határidőt követően. Ezért a rendkívüli felmondás jogellenes volt. A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit - a másodfokú bíróság okfejtése szerint - az Mt. 100. §-a határozza meg, nemcsak a határozatlan, hanem a határozott időre szóló munkaviszony tekintetében is. Ezért a felperes elmaradt munkabérének összege 50 000 Ft (havi 10 000 Ft az 1992. október 1-jétől 1993. február 28-ig terjedő időre), ezt követően pedig a felperesnek elmaradt munkabérigénye nincs. Ezenfelül jár a felperesnek, minthogy őt rendes felmondás esetén végkielégítés nem illetné meg, kéthavi munkabére, mint a végkielégítés kétszeres összege, vagyis 140 000 Ft. Az elmaradt munkabér után a másodfokú bíróság a középidőtől, 1992. december 15-től kötelezte kamatfizetésre az alperest.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, és a keresete szerint kérte marasztalni az alperest. A kérelemben foglaltak szerint a rendkívüli felmondás jogellenessége esetében elsődlegesen a hátralévő határozott időre eső átlagkereset előre történő megfizetésére tarthat igényt a munkavállaló, ehelyett az Mt. 100. §-ának alkalmazása csak akkor jöhet szóba, ha a joghátrány az előbbi rendelkezéssel nem szüntethető meg. Ezt támasztja alá - álláspontja szerint - az is, hogy nem kerülhet előnyösebb helyzetbe az a munkáltató, aki jogellenesen szünteti meg a munkavállaló határozott időre szóló munkaviszonyát, ahhoz a munkáltatóhoz képest, aki a jogszabályok megtartásával szünteti meg a határozott idő lejárta előtt a munkaviszonyt. Az alperes kérte a jogerős ítélet hatályának fenntartását.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A jogerős ítélet nem támadott megállapítása szerint az alperes munkáltató jogellenes rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes határozott időre szóló munkaviszonyát. Ennélfogva a felülvizsgálati kérelem folytán abban a kérdésben kellett dönteni, hogy a jogerős ítéletnek az a rendelkezése, miszerint emiatt az alperes mivel tartozik a felperesnek, jogszabálysértő-e. Kétségtelen, hogy a munkaviszony, ideértve a határozott időre szóló munkaviszonyt is, jogellenes megszüntetésénél az Mt. 100. §-ában foglalt hátrányos jogkövetkezmények alkalmazásának helye van, hiszen ez a § erről általában rendelkezik. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a határozott időre szóló munkaviszony jogszerű megszüntetésénél - a közös megegyezés, jogszerű rendkívüli felmondás, illetve próbaidő alatti megszüntetés hiányában - a munkáltató a határozott időből még hátralévő időre jutó átlagkeresetnek előre történő megfizetésével tartozik a munkavállalónak (Mt. 88. §-a). Ezért a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a határozott időre szóló munkaviszony jogellenes munkáltatói megszüntetésénél a munkavállaló vagylagosan igényelheti ennek a jogkövetkezménynek az alkalmazását is. Határozott időre szóló munkaviszonynál tehát az Mt. 100. §-ában meghatározott jogkövetkezmények csak akkor és annyiban alkalmazhatók, amennyiben a munkavállaló nem igényli az Mt. 88. §-ának (2) bekezdésében meghatározott rendelkezés alkalmazását. Ennek figyelembevételével a keresetnek megfelelően nem a ténylegesen elmaradt munkabér, a végkielégítés és a végkielégítésnek megfelelő kétszeres összeg, hanem a hátralévő időre jutó átlagkereset összege jár előre a felperesnek az alperestől. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az ettől eltérő döntést tartalmazó, jogszabálysértő másodfokú bírósági ítéletet hatályon kívül helyezte, és az alperest a határozott időből hátralévő időre jutó átlagkereset előre történő megfizetésére kötelező elsőfokú bírósági ítéletet helybenhagyta. A felülvizsgálati eljárásban a felperes kamatot is igényelt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a marasztaló rendelkezést azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy az alperes 1 820 000 Ft után 1992. október 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatot is köteles fizetni.
E döntés folytán a pervesztes alperest terhelte a felülvizsgálati eljárási illeték és perköltség is, amelynek megfizetésében ugyancsak marasztalta a Legfelsőbb Bíróság az alperest. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 296/1994. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2007.10.355 A határozott idejű munkaviszony jogellenes megszüntetésekor a munkavállaló választhat, hogy az igényét mely jogszabály alapján érvényesíti - A kettőtől tizenkét havi átlagkeresetre irányuló igényérvényesítésnél a bíróság az átalány mértékét mérlegelheti - A mérlegelésre nincs hatással, hogy eltérő igény érvényesítésekor a munkavállalót milyen összeg illette volna meg [Mt. 88. § (2) bekezdés, 100. § (4) bekezdés]
