adozona.hu
BH 2006.4.125
BH 2006.4.125
Az elévülés nyugvása mindaddig fennáll, ameddig a károsult nem szerez teljes körűen tudomást azokról a tényekről, amelyek ismerete nélkül az igényét nem érvényesítheti [Mt. 11. § (3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróságnak az elévülésről kialakított jogi álláspontját jelölte meg jogszabálysértőként. Álláspontja szerint a támadott másodfokú ítélet tévesen állapította meg, hogy az ólommal kapcsolatos foglalkozás-egészségügyi kivizsgálásnak a felperes magatartásával összefüggő elmaradása a szénkéneg-mérgezés által okozott egészségkárosodásra alapított igénye tekintetében elévülést idézett elő. Utóbbiról ugyanis csupán 2002. december 4-ét követően szerz...
BH 2006.4.125 Az elévülés nyugvása mindaddig fennáll, ameddig a károsult nem szerez teljes körűen tudomást azokról a tényekről, amelyek ismerete nélkül az igényét nem érvényesítheti [Mt. 11. § (3) bekezdés].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróságnak az elévülésről kialakított jogi álláspontját jelölte meg jogszabálysértőként. Álláspontja szerint a támadott másodfokú ítélet tévesen állapította meg, hogy az ólommal kapcsolatos foglalkozás-egészségügyi kivizsgálásnak a felperes magatartásával összefüggő elmaradása a szénkéneg-mérgezés által okozott egészségkárosodásra alapított igénye tekintetében elévülést idézett elő. Utóbbiról ugyanis csupán 2002. december 4-ét követően szerzett tudomást, és az igényét az Mt. 11. § (3) bekezdésben előírt határidőn belül érvényesítette. Ezért a felperes a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását kérte.
Érvelése szerint nem bizonyított kétséget kizáróan, hogy a felperes betegségeit szénkéneg-mérgezés okozta, mivel az orvosi adatok hiányosak, és aggályos, hogy a tényleges foglalkoztatás megszűnését követően miért állapítottak meg a felperesnél szénkéneg-ártalmat. Véleménye szerint az orvosszakértői vélemény nem objektív vizsgálatokon alapult. Ezt a hiányt "esetleg" az ETT-IB vizsgálata pótolhatta volna. Mindezek miatt az elévülés bekövetkezett, ezért a jogerős ítélet bizonyítatlan és önellentmondó. Az elévülés nem függ attól, hogy az igényérvényesítésre nyitva álló időtartam befejeződésekor fennállt-e az egészségromlás, és annak milyen volt a mértéke.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg. A felperes 1949. február 3-ától 1985. december 31-éig állt munkaviszonyban az alperes jogelődjénél, a munkáját olyan üzemcsarnokban végezte, ahol a szénkéneg-koncentráció az egészségügyi határértéket folyamatosan meghaladta. Az 1986-tól végzett munkája során szénkéneg-hatásnak nem volt kitéve.
Az alperes jogelődjénél történt foglalkoztatás során többször rögzítettek különféle panaszokat, azonban ezek okait nem állapították meg. Az ÁNTSZ illetékes szerve 2003. április 7-én a felperest szén-diszulfid (szénkéneg) okozta betegség miatt foglalkozási megbetegedettként nyilvántartásba vette.
A felperes módosított keresetében az alperes 5 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére való kötelezését kérte. A követelését az alperes jogelődjénél fennállt 36 év munkaviszonyból eredő egészségkárosodással, az életének jelentős mértékű elnehezedésével indokolta.
Az elsőfokú bíróság a tényállásból arra következtetett, hogy a felperesnél ún. lappangó tünetképződés zajlott, tünetei az "utóbbi években" fokozódtak, illetve tisztázódott, hogy idült szénkéneg-mérgezésben szenved, ami az alperes jogelődjénél történt foglalkoztatással okozati összefüggésben van. Emiatt 36%-os munkaképesség-csökkenés áll fenn, és a szénkéneg-expozíció a felperes természetes kórokú betegségeinek előrehaladásában is közrehatott.
A munkaügyi bíróság az igazságügyi munkavédelmi szakértő véleménye alapján azt is megállapította, hogy az alperes jogelődje éves átlagban jóval a megengedett határértéken felüli szénkéneg-gázt tartalmazó légtérben foglalkoztatta a felperest, és az irányadó 3/1979. (XI. 30.) EüM rendeletben előírtakat nem tartotta be.
A kártérítési felelősség jogalapja körében a munkaügyi bíróság az Mt. 174. § (1) bekezdés alapján arra következtetett, hogy az alkalmazott technológia egészségkárosító hatása ismeretének hiánya az alperest a kártérítési felelősség alól nem mentesíti (objektív felelősség). Ezért ítéletével az alperest az ítélethozatalkori ár- és értékviszonyok alapulvételével 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte - összefoglalóan - a felperes életminőségének romlása miatt.
Az ítélet ellen az alperes a kereset elutasítása iránt fellebbezést nyújtott be.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a nem vagyoni kártérítés összegét 500 000 forintra leszállította.
A másodfokú bíróság a bizonyítási eljárást kiegészítette. Eszerint a felperesnél a munkaviszonyának fennállása során többször észleltek különféle egészségügyi panaszokat, állapota 1986-tól nem javult, 1997-től romlott, és ekkor kezdődtek meg a kivizsgálások, amelyek 2002-ben vezettek a szénkéneg-mérgezés megállapításához. A felperes az egészségi állapotának romlását 1980-as évek elején észlelte, de saját elhatározásából a munkahelyi ártalom kivizsgálására nem ment el, mert attól tartott, hogy az eredmény a további munkavégzését meghiúsítja.
Az orvos szakértő véleményének kiegészítése alapján a másodfokú bíróság - egyebek mellett - azt is megállapította, hogy az 1980-as évek elején a szénkéneg-mérgezés enyhe, az 1990-es évekig 25%-os mértéket meg nem haladó munkaképesség-csökkenést okozott, a 36%-os munkaképesség-csökkenés az 1990-es évek végére alakult ki, de a pontos időpont utólag nem határozható meg. A szénkéneg az alperes jogelődjénél végzett munka befejeződése után is hatott a felperes szervezetében, és a 2002. évre biztosan előidézte a 36%-os munkaképesség-csökkenést.
Mindezek miatt a másodfokú bíróság az elévüléssel összefüggésben arra következtetett, hogy a felperesnek a 25%-os mértékű munkaképesség-csökkenés keletkezésétől számított 3 éven belül kellett volna érvényesítenie a szénkéneg-mérgezés egészségkárosító hatása miatt keletkezett követelését, ezért az Mt. 11. §-a értelmében ez a követelése elévült. Emiatt bírói úton csak az állapotromlásból eredő igényét érvényesítheti, amely jogalapjaként a másodfokú bíróság a felperes életvitelének elnehezülését elfogadta. Az igazságügyi munkavédelmi szakértő véleménye alapján az alperes kimentését eredménytelennek minősítette [Mt. 174. § (2) bekezdés], és az állapotrosszabbodás alapján rendelkezett az alperes marasztalásáról.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint 2002. decembere előtt a felperes, míg a keresetindítást megelőzően az alperes sem tudott arról, hogy a felperes szénkéneg okozta egészségkárosodásban szenved. Ebből következően a felperes a kártérítés iránti igényét 2002. december 4-e előtt nem érvényesíthette. A felperes a keresetét a tudomásszerzést követően benyújtotta.
A bírói gyakorlat értelmében a kártérítés iránti igény a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes, függetlenül attól, hogy a károsultnak a károsodásról van-e tudomása. A felperes értékelhető mértékű egészségkárosodása (25%-os munkaképesség-csökkenés) az igazságügyi orvos szakértőnek a másodfokú eljárásban beszerzett írásbeli vélemény-kiegészítése alapján az 1980-as évektől az 1990-es évek végéig állt fenn, ekkorra már kialakult a 36%-os mértékű munkaképesség-csökkenés, illetve az ezt megalapozó egészségkárosodás. Fentiek miatt a károsodás bekövetkeztekor (1980-as évek) irányadó 1967. évi II. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a felperes az igényét az elévülés nyugvására vonatkozó jogszabályban meghatározott határidőn belül érvényesítette [Mt. 205. § (1) bekezdés]. A peres iratokból hitelt érdemlően megállapítható, hogy a felperes menthető okból (a betegségének okáról való tudomásszerzés hiányában) volt akadályozva a követelés érvényesítésében, továbbá e tudomásszerzéssel hárult el az igény érvényesíthetőségének akadálya, mivel ekkor értesült mindazokról a tényekről, amelyeknek teljes körű ismerete nélkül a szénkéneg-ártalom okozta egészségkárosodásból eredő követelését nem érvényesíthette.
A peres iratokban lévő foglalkozás-egészségügyi dokumentumok (Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés Foglalkozás-Egészségügyi Intézete, ÁNTSZ Városi Intézete iratai) alapján a felperes megbetegedése foglalkozási megbetegedés. Emiatt az Mt. 205. § (1) bekezdés szerint irányadó 48/1979. (XII. 1.) MT. rendelet (a továbbiakban: Mt. V.) 83. § (1) bekezdés folytán az alperest teljes mértékű kártérítési felelősség terheli a felperes szénkéneg-ártalom miatt bekövetkezett káráért. A felelősség fennállását (az irányadó jogszabály kivételével) a bíróságok helyesen, a Pp. 206. §-ának megfelelően állapították meg, és a döntésüket kellően indokolták [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Mindezek miatt a felperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete az elévülés nyugvására vonatkozó rendelkezés figyelmen kívül hagyása miatt törvénysértő. A kifejtettekből következően az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében alaptalanul állította, hogy a felperes nem szenved szénkéneg-mérgezés okozta egészségkárosodásban, illetve ennek megállapítására "objektív vizsgálatok" nélkül és az elévülés figyelmen kívül hagyásával került sor. A foglalkozás-egészségügyi iratok, és az ezekkel egybehangzó orvosszakértői vélemények alapján aggálytalanul megállapítható, hogy a szénkéneg-mérgezésnek az a sajátossága, hogy a szervezetbe bejutott anyag 94-95%-ban visszamarad a szövetekben (máj, központi idegrendszer), majd átalakul és másodlagos elváltozásokat okoz. Ezért az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében alaptalanul állította, hogy a foglalkoztatás megszűnését követően a felperes állapotának alakulásában a szénkéneg nem játszott szerepet.
Az alperes a másodfokú eljárásban a bizonyítási indítványát megváltoztatva nem az ETT-IB, hanem az igazságügyi orvos, illetve pszichológus szakértő véleményének beszerzését kérte. Ebből következően alappal nem hivatkozhat arra, hogy az ETT-IB felülvéleményének beszerzésére vonatkozó indítványát a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel hagyta figyelmen kívül (EBH 2002/653. II. pont).
A fentiek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte. A fellebbezés elbírálása céljából a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ennek során az alperes fellebbezésében és a felperes fellebbezési ellenkérelmében foglaltakat kell figyelembe venni. Ennélfogva a jogalap körében nem lehet jelentőséget tulajdonítani (vagyis nem értékelhető a felperes terhére) a fellebbezésben meg nem jelölt magatartásnak (a felperes az ólommérgezés miatt indult orvosi vizsgálatra nem ment el).
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.339/2005. sz.)
Bírósági jogesetek
EH 2009.1981 Az elévülés nyugvása bekövetkezik, és mindaddig fennáll, ameddig a károsult nem szerez teljes körűen tudomást azokról a tényekről, amelyek ismerete nélkül az igényét nem érvényesítheti [Mt. 11. §].
