adozona.hu
EH 2009.1981
EH 2009.1981
Az elévülés nyugvása bekövetkezik, és mindaddig fennáll, ameddig a károsult nem szerez teljes körűen tudomást azokról a tényekről, amelyek ismerete nélkül az igényét nem érvényesítheti [Mt. 11. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes módosított keresetében foglalkozási megbetegedésével összefüggésben 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és 2 000 000 forint általános kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1965-től kezdődően állt a T. Vállalat, majd pedig az R. Rt. alkalmazásában gépkocsivezető, illetve rakodó munkakörben. 1999. július 1-jétől gerincbetegségére tekintet...
EH 2009.1981 Az elévülés nyugvása bekövetkezik, és mindaddig fennáll, ameddig a károsult nem szerez teljes körűen tudomást azokról a tényekről, amelyek ismerete nélkül az igényét nem érvényesítheti [Mt. 11. §].
A felperes módosított keresetében foglalkozási megbetegedésével összefüggésben 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és 2 000 000 forint általános kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1965-től kezdődően állt a T. Vállalat, majd pedig az R. Rt. alkalmazásában gépkocsivezető, illetve rakodó munkakörben. 1999. július 1-jétől gerincbetegségére tekintettel rokkantsági nyugdíjba került. 1999. június 9-én az OOSZI I. fokú orvosi bizottsága 67%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg a gerincelváltozásaira figyelemmel.
A felperest változatlanul fennálló gerincpanaszai miatt 2006 februárjában az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetben kivizsgálták, ahol felmerült a gerincbetegsége foglakozási eredetének gyanúja. Az OMSZI Ergonómiai Bizottsága 2006. augusztus 1-jén kelt, a beutaló intézményhez címzett levelében azt állapította meg, hogy az OMFI Vibrációs Bizottsága véleménye szerint a felperesnél foglalkozási betegség mértékét elérő kéz-kar vibrációs ártalom nem állapítható meg. A megadott munkakörökben az ÁNTSZ által közölt adatok alapján a felperest egésztest vibrációs ártalom nem érte, emiatt gerincelváltozása nem tekinthető egésztest vibrációs következménynek. Az Ergonómiai Bizottság az ÁNTSZ által megadott adatok alapján a felperes gerincelváltozásait munkavégzésével hozta összefüggésbe, emiatt foglalkozási megbetegedésként D-I. kategóriában bejelentette.
A munkaügyi bíróság ítéletében hivatkozott az Mt. 11. §-ában rögzítettekre. Kifejtette, hogy a felperes az igényét csak az OMFI által foglalkozási megbetegedésként történt bejelentés, illetve nyilvántartásba vételt követően érvényesítette a munkaügyi bíróság előtt. Téves a jogi képviselővel eljáró felperesnek az a hivatkozása, hogy az OMFI vizsgálatáig az elévülési idő nyugodott volna, mert a felperes nem volt tisztában a kártérítési igénye érvényesítéséhez szükséges valamennyi körülménnyel. A bíróság rámutatott arra, hogy a felperes által az "elévülés nyugvását megszakító körülmény"-ként az OMFI-nak a foglalkozási megbetegedés kivizsgálása körében tett intézkedése, illetve megállapítása a felek munkajogi jogviszonyában közvetlen hatállyal nem bírt.
Figyelemmel arra, hogy a felek munkajogi jogviszonyától eltérő jogágban, eltérő hatósági eljárásban hozta az OMFI a felperes foglalkozási megbetegedésének megállapításáról és nyilvántartásbavételről szóló határozatát, a felperesnek az egészségkárosodására alapított kártérítési igénye nyugvásával kapcsolatban ennek nem lehet kiemelt jelentőséget tulajdonítani. Az irányadó bírói gyakorlat szerint a kár bekövetkeztekor a kártérítés nyomban esedékes, ettől az időponttól kezdve kell vizsgálni az elévülési idő elteltét, annak esetleges megszakadását és nyugvását. A beszerzett iratok, illetve az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperes gerincbetegsége legkésőbb 1999. július 1. napjára kialakult, amikor emiatt a 67%-os munkaképesség-csökkenését és a rokkantsági nyugdíját megállapították. Ezt követően a felperes állapotában lényegi változás nem következett be, így 1999. július 1-jén már tisztában kellett hogy legyen azzal, miszerint az egészségkárosodása kialakult. Ebben az időpontban a felperesnek lehetősége volt az igényét munkaügyi perben érvényesíteni, azonban ezzel nem élt, az Mt. 11. §-ában megjelölt 3 éves elévülési időre tekintettel pedig az igény 2002. július 1-jére elévült. A bíróság a felperes által hivatkozott EBH 2004/1120. számú elvi határozatot, valamint a BH 2006/125. számú eseti döntést nem találta alkalmazhatónak a jogvita eldöntése szempontjából.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet kifejtette, hogy a felperesnek az Mt. 11. § (3) bekezdése alapján olyan menthető okot kellett volna igazolnia, amely akadályozta az igényérvényesítésben. 1999. óta ismert volt azonban a munkavállaló előtt, hogy gerincbetegségben szenved. Bár ekkor még nem tudta, hogy a gerincproblémája a munkaviszonnyal függ össze, nem akadályozta semmi sem abban, hogy a szóbeli tájékoztatás ellenére - mely szerint gerincbetegsége nem tekinthető foglalkozási megbetegedésnek - igényt jelentsen be a társadalombiztosítási szervnél vagy a munkáltatónál. A felperes belenyugodott abba, hogy a betegsége és munkaviszonya között okozati összefüggés nincs. Ez a tudati tényező nem tekinthető olyan akadálynak, ami az elévülést megszakíthatta volna. A jogbiztonság elvét sértené, ha szubjektív tényezők alapján lehetne kártérítést követelni.
A másodfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, és a jogerős ítélet "megváltoztatása" mellett az alperes 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és 1 000 000 forint általános kártérítés megfizetésére kötelezését kérte. A felülvizsgálati kérelmében hivatkozott az EBH 1120. számú határozatban kifejtettekre, valamint a BH 125/2006. számú eseti döntésre. Érvelése szerint ha orvosi szakkérdésben orvosok, sőt maga az OOSZI kizárja az okozati összefüggést, akkor a felperes részére nem álltak rendelkezésre az igényérvényesítéshez szükséges információk. A követelés érvényesítésének lehetősége akkor nyílt meg, amikor az egészségkárosodása foglalkozási jellegére utaló adat először a rendelkezésére állt. Önmagában az ÁNTSZ nyilvántartásbavétele nem dönti el a jogvitát, ugyanakkor tény, hogy az OMFI kifejezetten a foglalkozási megbetegedések kivizsgálására létrehozott szakértői intézet. Az ÁNTSZ pedig az egészségügyi hatások szempontjából vizsgálja az adott munkahelyi feltételeket és hatásokat. Olyan államigazgatási eljárásról van tehát szó, amelyben erre létrehozott szakértői apparátus a betegség és az adott munkakörülmények vizsgálata mellett éppen abban a kérdésben foglal állást, hogy az adott betegség kialakulásában a munkahelyi körülmények szerepet játszottak-e.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint a felperes mulasztása kizárólag saját magatartásával hozható összefüggésbe, ennek következménye pedig az Mt. 11. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elévülés. A felperesnél a károsodás bekövetkezésének egyértelműen meghatározható időpontja ugyan csak 1999. július 1-je, ekkor vált nyilvánvalóvá és ténnyé a 67%-os munkaképesség-csökkenése a gerincbetegsége folytán. Ekkor volt teljes körűen tudomása mindazon lényeges és fontos körülményekről, amelyek alapján kártérítési igényét az alperessel szemben érvényesíthette. Ehhez nem volt szükség az OMFI 2006. augusztus 1-jén kelt levelére. A munkáltató és a munkavállaló közötti jogegyenlőség elvét, továbbá a jogbiztonságot is sértené, ha a munkáltató évekig bizonytalanságban lenne amiatt, hogy munkavállalója mikor fog kártérítési igénnyel fellépni vele szemben.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 1999. július 1-jén került rokkantsági nyugdíjba a gerincbetegsége miatt, miután az OOSZI I. fokú orvosi bizottsága 67%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg. Ebben az időpontban nem vitásan már felvetődött a felperesben, illetve a házastársában a megbetegedés és a foglalkozás közötti összefüggés lehetősége, ez azonban orvosilag nem nyert megállapítást, sőt az OOSZI azt kifejezetten cáfolta.
A felperes helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében a következetes ítélkezési gyakorlat alapján arra, hogy az elévülés nyugvása bekövetkezik, és mindaddig fennáll, ameddig a károsult nem szerez teljes körűen tudomást azokról a tényekről, amelyek ismerete nélkül az igényét nem érvényesítheti (BH 2006/125.).
Az Mt. 11. §-ának (1) és (3) bekezdése értelmében a munkaviszonnyal kapcsolatos igény 3 év alatt évül el. Ha a jogosult az igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított 6 hónapon belül ezt akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból 6 hónapnál kevesebb van hátra.
A felperest folyamatos panaszaira tekintettel vizsgálta a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézete, amely 2006. augusztus 1-jén azt állapította meg, hogy az Ergonómiai Bizottság a felperes "gerincelváltozásait munkavégzésével hozza összefüggésbe, emiatt foglalkozási megbetegedésként D-I. kategóriába bejelentjük". Ezen időpont tekinthető olyannak, amikor a felperes tudomást szerzett azokról a tényekről, amelyek alapján az igényét érvényesíthette. Ezt követően 6 hónapon belül terjesztette elő a keresetét, így a bíróságoknak az elévülésről kifejtett álláspontja alaptalan.
Téves a jogerős ítélet azon hivatkozása, hogy a felperes évekig belenyugodott abba, miszerint betegsége és a munkaviszonya között nincs okozati összefüggés, ezen tudati tényező pedig nem tekinthető olyan akadálynak, ami az elévülést megszakíthatta volna. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint lényeges körülmény lehet, hogy a károsult a károkozásról csak később szerezhetett tudomást. A kártérítési követelés elévülése ugyanis akkor is a követelés esedékességekor kezdődik, ha a károsult a károkozásról később szerzett tudomást, ilyen esetben azonban az elévülés nyugvására vonatkozó szabályok alkalmazandóak.
Tekintettel arra, hogy a bíróságok elfoglalt jogi álláspontjuk miatt (elévülés) nem vizsgálták a felperes követeléseit, a megismételt eljárásban érdemben kell foglalkozniuk a felperes keresetében rögzítettekkel.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.598/2008.)