adozona.hu
BH 2000.12.567
BH 2000.12.567
A munkavállaló a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén annyiban igényelheti a külföldi kiküldetés idejére ellátmányként kapott juttatást, amennyiben az ellátmány (kiküldetési költségtérítés) összege meghaladja az átlagos és szokásos kiadásokat. Ebből a szempontból nem tehető különbség a tartós külföldi kiküldetés idejére kapott összeg és a gyakori ideiglenes külföldi kiküldetés esetére járó ellátmány (napidíj) között. A devizaellátmány, illetve napidíj ugyanis a külföldi foglalkoztatás, a kiküldetés
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1975-től fennállt munkaviszonyát az alperes 1995. november 2-án rendkívüli felmondással megszüntette. A felperes keresetében a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, továbbá az alperesnek az Mt. 100. §-a alapján történő marasztalását kérte a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével. Az elmaradt jövedelembe napidíjának a jövedelemadó-kötelezettség alá eső részét is kérte beszámítani.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott. Me...
BH 2000.12.567 A munkavállaló a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén annyiban igényelheti a külföldi kiküldetés idejére ellátmányként kapott juttatást, amennyiben az ellátmány (kiküldetési költségtérítés) összege meghaladja az átlagos és szokásos kiadásokat. Ebből a szempontból nem tehető különbség a tartós külföldi kiküldetés idejére kapott összeg és a gyakori ideiglenes külföldi kiküldetés esetére járó ellátmány (napidíj) között. A devizaellátmány, illetve napidíj ugyanis a külföldi foglalkoztatás, a kiküldetés során felmerült költségek fedezetéül szolgál [Mt. 153. §].
A felperes 1975-től fennállt munkaviszonyát az alperes 1995. november 2-án rendkívüli felmondással megszüntette. A felperes keresetében a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, továbbá az alperesnek az Mt. 100. §-a alapján történő marasztalását kérte a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével. Az elmaradt jövedelembe napidíjának a jövedelemadó-kötelezettség alá eső részét is kérte beszámítani.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott. Megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét és kötelezte az alperest 45 nap felmentési időre 65050 forint, háromszoros végkielégítésként 1 320 000 forint, továbbá kiesett keresetként 528 000 forint és késedelmi kamata, valamint 28 000 forint perköltség és 32 184 forint elsőfokú eljárási illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság elutasította a felperesnek a felülvizsgálati kérelemmel érintett, az elmaradt napidíj megtérítésére vonatkozó követelését. Álláspontja szerint a napidíj mint terhes illetmény költség címén került kifizetésre, ezért elmaradt munkabérként nem érvényesíthető.
Az ítélet ellen a felperes és az alperes is nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság közbenső ítéletével a jogalap tekintetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet annak megállapításával, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1997. december 3-án szűnt meg. Az összegszerűség tekintetében hozott ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy az alperest az elsőfokú ítélettől a munkaviszony megszűnésének időpontjáig további 384 471 forint elmaradt munkabér és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság alaptalannak találta a felperesnek az elmaradt napidíjra vonatkozó fellebbezését. Álláspontja szerint csak a tartósan külföldre kiküldött munkavállalók devizaellátmányának megtakarított hányada ítélhető meg elmaradt jövedelemként, a felperesnek azonban esetenként kellett külföldre mennie, a napidíj ezeken a napokon a külföldi létfenntartásra szolgált, ennélfogva a felperes e címen támasztott követetése alaptalan. Önmagában azon az alapon elmaradt napidíj nem követelhető, hogy annak bizonyos hányada után személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség áll fenn. Az ítélet jogerőre emelkedéséig "quasi helyreállított munkaviszony alapján" tényleges munkavégzés hiányában napidíj a felperest nem illetheti.
A jogerős ítéletnek a napidíjjal kapcsolatos követelést elutasító rendelkezése "megváltoztatása" és a keresetének teljes mértékben helyt adó és ennek megfelelően az alperest elmaradt jövedelem címén további 2 244 822 forint és kamatai megfizetésére kötelező határozat meghozatala iránt a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. A felperes álláspontja szerint abból következően, hogy az adózásra vonatkozó jogszabályok szerint a napidíj meghatározott része után személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettsége áll fenn, a napidíj e részét jövedelemként kell számításba venni. Ennélfogva az elmaradt munkabér mellett ennek megfizetésére is igényt tarthat. Arra is hivatkozott, hogy ebből a szempontból nem lehet különbséget tenni tartós és eseti kiküldetés között.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A per adatai szerint a felperes gépkocsivezető munkakörben a munkaviszonya megszüntetését megelőző egy év alatt minden hónapban jelentős, a havi munkabérét esetenként többszörösen meghaladó összegű napidíjban részesült, amelyből az alperes személyi jövedelemadó-előleget vont le (3/A/2. alatti kimutatás). Ebből megállapíthatóan a felperes tehát rendszeresen végzett külföldön munkát, és rendszeresen részesült napidíjnak nevezett juttatásban.
A Legfelsőbb Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkavállaló annyiban igényelheti a külföldi kiküldetés idejére ellátmányként kapott juttatást, amennyiben az adott esetben az ellátmány (kiküldetési költségtérítés) összege meghaladja az átlagos és szokásos kiadásokat. Ebből a szempontból nem tehető különbség a tartós külföldi kiküldetés idejére kapott összeg és a gyakori ideiglenes külföldi kiküldetés esetére járó ellátmány (napidíj) között. A devizaellátmány, illetve napidíj ugyanis a külföldi foglalkoztatás, a kiküldetés során felmerült költségek fedezetéül szolgál [Mt. 153. § (1) bekezdés].
Tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor a felperes ezzel összefüggő keresetét elutasították azon az alapon, hogy a napidíj költségtérítés, illetve az Mt. 100. §-ának (4) bekezdése alapján az ítélet jogerőre emelkedéséig megállapított elmaradt jövedelemként tényleges munkavégzés hiányában a napidíj jövedelem része nem követelhető. Az Mt. 100. §-a alapján a munkaviszony jogellenes megszüntetése anyagi következményeként a munkavállalót elmaradt munkabére, egyéb járandósága megilleti. Amennyiben valamely költségtérítésként kapott juttatás egy része nem költségmegtérítést szolgál, munkabér jellegű járandóságként figyelembe vehető (BH 1993/772. számú és 1995/319. számú jogesetek). Az Mt. 100. §-ának helyes értelmezésével számított elmaradt járandóság megállapítására az elmaradt munkabér alapjául vett összehasonlító adatok (előző naptári év átlagos adatai) szolgálhatnak azzal, hogy a napidíj teljes, illetve a személyi jövedelemadó-előleg levonása után maradt része teljes egészében nyilvánvalóan nem vehető figyelembe. Vizsgálni kell a napidíj ténylegesen megtakarítható hányadát az adott időszakban az átlagos és szokásos kiadások levonásával.
A felülvizsgálati kérelem tehát alappal támadta a napidíj tekintetében a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítéletet. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróságnak az elmaradt napidíjra vonatkozó rendelkezését - a munkaügyi bíróság e rendelkezésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és e körben a munkaügyi bíróságot a kifejtetteknek megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Egyebekben a jogerős ítéletet nem érintette.
Az alperest a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási részköltsége megfizetésére. A hatályon kívül helyezett rész tekintetében a felek felülvizsgálati eljárási részköltségét, valamint a felülvizsgálati eljárási részilletéket a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján csupán megállapította, annak viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt.
(Legf. Bír. Mfv.I.11.054/1998. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2008.3.73 Munkabérként kell figyelembe venni a költségtérítésként adott juttatást, ha valódi rendeltetése a munka díjazása [Mt. 142. §].
