adozona.hu
BH 2008.3.73
BH 2008.3.73
Munkabérként kell figyelembe venni a költségtérítésként adott juttatást, ha valódi rendeltetése a munka díjazása [Mt. 142. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Ennek alapján kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, szabadságmegváltás, valamint héthavi átlagkereset megfizetésére, t...
BH 2008.3.73 Munkabérként kell figyelembe venni a költségtérítésként adott juttatást, ha valódi rendeltetése a munka díjazása [Mt. 142. §].
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Ennek alapján kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, szabadságmegváltás, valamint héthavi átlagkereset megfizetésére, továbbá rendelkezett a jogellenesen levont munkabér megtérítéséről is. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1995-től titkárnő munkakörben dolgozott az alperesnél. A 2003. február 7-ei munkáltatói rendkívüli felmondás indokolása szerint a felperes többszöri szóbeli figyelmeztetés után is a "céges telefont" használta magánügyei intézéséhez, ezalatt munkát nem végzett. Az így kiesett idő - a legutolsó, február elején megkért telefonszámla részletező alapján - kb. napi egy óra volt, és a felperes a telefonszámlából megállapíthatóan 30 000 forint indokolatlan költséget okozott. Az intézkedés szerint a felperes nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy "a jövőben a magatartásán változtat", és a kár megtérítését sem vállalta.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes nem tudta bizonyítani az állított kötelezettségszegés folyamatosságát, a hívásrészletezések időpontját, tehát a rendkívüli felmondás gyakorlására előírt 15 napos határidő betartása sem bizonyított. A munkáltató terhére rótta azt is, hogy a 2003. február 7-én kelt jognyilatkozatot az alperes csupán február 12-én postázta. Ezáltal a rendkívüli felmondás "visszamenőleges" volt, tehát az már emiatt is jogellenes.
A munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondás indokolását sem találta bizonyítottnak. Az alperesi előadás szerint a felperes a kifogásolt telefonbeszélgetéseket édesanyjával, férjével, testvérével és az alperes volt jogi képviselőjével folytatta, ezek kötelezettségszegő jellege azonban nem volt kétséget kizáróan megállapítható. A felperes testvére ugyanis a vezérigazgató élettársa, a felperes férje az alperes felügyelőbizottságának elnöke volt, a volt jogi képviselő pedig tanúként arról nyilatkozott, hogy korábbi jogi ügyek kapcsán beszélt telefonon a felperessel.
A munkaügyi bíróság vizsgálta a keresetindítási határidő betartását is, és a 30 napos határidő utolsó napján történt postára adásra tekintettel megtartottnak minősítette a keresetindítási határidőt. Álláspontja szerint ugyanis az Mt. 2003. július 1-jei módosítása előtt hatályos 202. §-ában meghatározott keresetindítási határidő is már eljárásjogi jellegű volt.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a munkaügyi bíróság a helyesen feltárt tényállásból helytálló érdemi következtetésre jutott, nem mindenben értett egyet azonban a jogi indokolással. Álláspontja szerint a keresetlevél a 4/2003. PJE számú jogegységi határozatban kifejtettek alapján nem volt elkésettnek minősíthető. Nem osztotta az elsőfokú ítéleti álláspontot a rendkívüli felmondás visszamenőlegessége tekintetében sem, mivel a későbbi postára adás nem ennek megállapítására, hanem csupán arra ad alapot, hogy a munkaviszony megszűnése időpontjának a közlés napját kell tekinteni. A szubjektív határidő elmulasztását amiatt nem látta megállapíthatónak, mivel ebben a körben a felperes az alperesi nyilatkozatokat nem tette vitássá.
A rendkívüli felmondás indokát illetően a másodfokú bíróság a jognyilatkozatban hivatkozott előzetes figyelmeztetések bizonyítottsága, a magánbeszélgetések szabályozottsága hiánya miatt nem látta megállapíthatónak a minősített kötelezettségszegést.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. perbeli időben hatályos 202. §-a, a 12. § (5) bekezdése, a 199. § (4) bekezdése és a 96. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott, és kérte a keresetet elutasító határozat hozatalát. A kereset elkésettségére vonatkozóan azzal érvelt, hogy a 2003. márciusban előterjesztett kereset tekintetében az ezt követően 2003. december 13-án meghozott 4/2003. PJE jogegységi határozat nem alkalmazható, az Mt. adott ügyben hatályos 202. §-ának megfogalmazása pedig a keresetindítási határidő anyagi jogi jellegére utalt. A felperes a késedelmét nem mentette ki, ebben a körben iratellenes a jogerős ítélet. Vitatta, hogy a rendkívüli felmondás tekintetében helytelenül mérlegelte volna a felperes magatartását, álláspontja szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek fennálltak. Hangsúlyozta a felperes bizalmi munkakörét, továbbá azt, hogy a felperestől belső szabályozás nélkül is elvárható volt a károkozástól való tartózkodás.
Az alperes sérelmezte még, hogy az eljárt bíróságok a felperesnek havonta fizetett gépkocsi térítés teljes összegét bérjellegű juttatásnak minősítették, és az elmaradt munkabérhez hozzászámították.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
Helytálló a másodfokú bíróság álláspontja a keresetindítási határidő számítására és a határidő betartására vonatkozóan. A Legfelsőbb Bíróság 4/2003. PJE számú jogegységi határozata az adott ügyben alkalmazandó, 2003. július 1-je előtt hatályos Mt. 202. §-ában szabályozott 30 napos keresetindítási határidővel kapcsolatban határozta meg az egységes bírói jogalkalmazást szolgáló értelmezést. Ezért nem a jogegységi határozat meghozatala időpontjának, hanem annak van jelentősége, hogy mely időszakban hatályos jogszabályra vonatkozott. Így téves a jogegységi határozat "visszamenőleges alkalmazását" sérelmező felülvizsgálati kifejtés.
A 2003. március 19-én, a 30. napon postára adott és a munkaügyi bíróságra március 21-én beérkezett keresetlevél elkésettségére vonatkozó alperesi érvelés ellenében a másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá, hogy az Mt. akkor hatályos 202. §-a a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidőt illetően jogvesztésre vonatkozó szabályt nem tartalmazott, ezért a hivatkozott jogegységi határozatban megfogalmazott értelmezés szerint a jogvesztéssel nem járó, az anyagi jogszabályban lévő 30 napos határidő elévülési jellegű. A felperes keresete ezek szerint nem késett el, az alperes ezzel szemben álló jogszabályértelmezése téves.
A rendkívüli felmondás indokolása körében a felülvizsgálati kérelemben az alperes nem tette vitássá a felperes szóbeli figyelmeztetései bizonyítottsága hiányára vonatkozó első- és másodfokú ítéleti megállapításokat. Következésképpen azt, hogy a titkárnő munkakörben dolgozó felperes gyakran beszélt telefonon olyan hozzátartozóival, akinek az alpereshez kötődése - az elsőfokú nem vitatott ítéleti tényállás szerint - fennállt, a másodfokú bíróság adott esetben jogszabálysértés nélkül minősítette olyan magatartásként, amelynél az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek fennállása nem bizonyított. Az adott körülmények között az sem volt megállapítható, hogy gondossági követelményt sértett a felperes, az alperes elvárt magatartási követelményt nem határozott meg.
A személygépkocsi használatra vonatkozó költségtérítés tekintetében a munkaügyi bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni azt a költségét, amely a munkával kapcsolatos kötelezettségek teljesítése során a munkavállalónál szükségesen és indokoltan felmerült [Mt. 153. § (1) bekezdés]. Amennyiben azonban valamely költségtérítésként adott juttatás egésze, vagy valamely része nem a szükségesen és indokoltan felmerült költség megtérítését szolgálja, hanem annak valódi rendeltetése a munkavégzés díjazása, a költségtérítés címén adott juttatást egészében vagy részben munkabér jellegű járandóságként kell figyelembe venni (BH 1995/319.; BH 2000/567.). A munkaügyi bíróság ezzel összefüggésben azonban a tényállást nem tárta fel. Az alperes helytállóan sérelmezte felülvizsgálati kérelmében, hogy a költségtérítés rendeltetésének vizsgálata nélkül a munkaügyi bíróság a személygépkocsi használat címén havonta fizetett 52 250 forintot teljes egészében elmaradt munkabérként számította. A másodfokú bíróság ugyancsak nem vizsgálta, hogy az adott összeg teljes egészében a személygépkocsi használat során felmerült költségek fedezetéül szolgált-e, illetve, hogy a felperes használta-e a munkavégzése során a személygépkocsiját. Az elsőfokú bíróság a személygépkocsi használati költségtérítés címén juttatott havi átalányösszeget a felperes havi munkabéréhez hozzáadva az elmaradt munkabér összegéhez hozzászámította, azaz a teljes költségtérítést munkabérként minősítette.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítélet nem fellebbezett rendelkezését nem érintő részét nem érintette. Ezt meghaladóan abban a részében, amelyben a másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a felperes munkaviszonya jogellenes megszüntetése megállapítása és a munkaviszonynak a határozat jogerőre emelkedése megszűnése körében, hatályában fenntartotta. Az összegszerűség tekintetében - az elsőfokú ítélet azonos rendelkezéseire kiterjedően, beleértve az első- és másodfokú perköltségre, valamint első- és másodfokú illeték fizetésére kötelezést - a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot az összegszerűség körében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.745/2006.)