adozona.hu
BH 1995.5.319
BH 1995.5.319
I. A határozott időre szóló munkaviszony csak közös megegyezéssel, rendkívüli felmondással, továbbá a munkáltató részéről úgy szüntethető meg, ha a határozott időből még hátralevő időre jutó átlagkeresetet a munkavállaló részére előre megfizeti (Mt. 88. §). II. A munkavállaló a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a devizaellátmány megtérítését is igényelheti annyiban, amennyiben annak összege az adott esetben az átlagos és szokásos kiadásokat, terheket meghaladta [Mt. 153. § (2) bek., 29/1992.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A peres felek 1992 novemberében kötöttek munkaszerződést kizárólag németországi kiküldetésben végzendő munkára, szobafestő munkakörben. A szerződés 1/a és b pontja egybevetésével megállapítható, hogy a munkaviszony határozott időre, 4 hónapra létesült. A felperes munkabérét havi 10 000 Ft-ban, a valutaellátmányát havi 1200 márkában határozták meg.
Az alperes 1992. december 14-én telefonon közölte a felperessel, hogy térjen haza, a továbbiakban Németországban nem foglalkoztatják. A felperes 1...
BH 1995.5.319 I. A határozott időre szóló munkaviszony csak közös megegyezéssel, rendkívüli felmondással, továbbá a munkáltató részéről úgy szüntethető meg, ha a határozott időből még hátralevő időre jutó átlagkeresetet a munkavállaló részére előre megfizeti (Mt. 88. §).
II. A munkavállaló a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a devizaellátmány megtérítését is igényelheti annyiban, amennyiben annak összege az adott esetben az átlagos és szokásos kiadásokat, terheket meghaladta [Mt. 153. § (2) bek., 29/1992. (II. 13.) Korm. r. 1. §].
A peres felek 1992 novemberében kötöttek munkaszerződést kizárólag németországi kiküldetésben végzendő munkára, szobafestő munkakörben. A szerződés 1/a és b pontja egybevetésével megállapítható, hogy a munkaviszony határozott időre, 4 hónapra létesült. A felperes munkabérét havi 10 000 Ft-ban, a valutaellátmányát havi 1200 márkában határozták meg.Az alperes 1992. december 14-én telefonon közölte a felperessel, hogy térjen haza, a továbbiakban Németországban nem foglalkoztatják. A felperes 1992. december 28-án jelentkezett az alperesnél, aki átadta részére a munkáltatói igazolást, miszerint a munkaviszonya 1992. november 23-tól 1992. december 28-ig állt fenn. Az alperes a munkaviszony megszüntetéséről írásban nem intézkedett, csak a megszüntetés tényét közölte szóban a felperessel. A felperes - az eredménytelen egyeztetést követően - keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben a munkaviszonyából hátralévő három hónapra járó munkabér (30 000 Ft) és valutaellátmány (3600 DEM) megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, munkabér címén 30 000 Ft, valamint 3600 márka és perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet indokolása szerint az alperes az Mt. 87. §-ának (2) bekezdésébe ütközően, jogellenesen szüntette meg szóbeli nyilatkozattal a felperes munkaviszonyát, ezért a németországi munkavégzés idejére ki nem fizetett munkabért megítélte a javára.
Az alperes az elsőfokú ítélet ellen fellebbezéssel élt a kereset elutasítása végett. Arra hivatkozott, hogy a felperest nem megfelelő munkavégzése miatt kellett hazarendelni, és azonnali hazatérési kötelezettségének sem tett eleget. Másrészt sérelmezte a 3600 márka megfizetésére történt kötelezését, mivel álláspontja szerint csak a külföldi tartózkodás idejére jár a valutaellátmány, ezért e marasztalásnak hiányzik a jogcíme.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy az alperes által fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét megemelte. Az ítélet indokolásában a megyei bíróság rámutatott, hogy a felperes a munkaszerződés 2/a pontja, valamint a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendelet 2. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján jogosan igényelte a határozott időből még hátralévő időszakra a valutaellátmányt is az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése értelmében őt megillető egyéb járandóság címén.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a szakmailag alkalmatlannak bizonyult felperes munkaviszonya a munkaszerződés 1/c. pontja értelmében a hazarendeléssel minden további intézkedés nélkül megszűnt. Másodsorban a 3600 márka valutaösszegben való marasztalása jogcímét vitatta, mert a külföldi munkavégzés megszűnésével a munkáltatónak a külföldi megélhetést szolgáló költségtérítés biztosítására vonatkozó kötelezettsége is megszűnik. Ezen álláspontja alátámasztására utalt az MK 143. számú állásfoglalásra is. A jogszabálysértő jogerős ítélet megváltoztatását és felperes keresetének elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
Az Mt. 88. §-a szerint a határozott időre szóló munkaviszony csak közös megegyezéssel, rendkívüli felmondással, továbbá a munkáltató részéről úgy szüntethető meg, ha a határozott időből még hátralévő időre jutó átlagkeresetet a munkavállaló részére előre megfizeti.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a felek által kötött munkaszerződés 1/c pontjának az a rendelkezése, hogy "a hazarendeléssel a .... munkaviszony megszűnik", a törvény előbbi szabályaiba ütközik, ezért semmis. A munkaszerződésnek ez az érvénytelen kikötése tehát a munkaviszony megszüntetésének jogszerű alapjául nem szolgálhatott. A felperes kötelezettségszegése, nem megfelelő munkavégzése az Mt. 96. §-ában meghatározott feltételek szerint rendkívüli felmondás alapjául szolgálhat. Ilyen intézkedést azonban az alperes nem hozott.
Az eljárt bíróságok ezért helytállóan állapították meg, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
Az előbbiekből következően a felperest megilleti az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése értelmében a határozott időből még hátralévő háromhavi elmaradt munkabére és egyéb járandóságai. E tekintetben a felperes kereseti kérelme 30 000 Ft munkabér és 3600 DEM devizaellátmány megfizetésére irányult.
A 30 000 Ft elmaradt munkabér vonatkozásában az alperes marasztalása a hivatkozott jogszabálynak megfelelően történt.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor munkabérként, illetve a másodfokú bíróság egyéb járandóságként a további három hónapra járó devizaellátmány teljes valutaösszegét is megítélte. Kétségtelen, hogy a felperes által igényelt 3600 márka nem munkabérként, hanem devizaellátmányként illette volna meg a külföldi kiküldetés idejére [Mt. 153. §-ának (2) bekezdése, 29/1992. (II. 13.) Korm. rendelet 1. §-a]. Minthogy ez a juttatás a felperes járandósága volt, a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt ennek megtérítését is igényelheti - az ítélkezési gyakorlat szerint - annyiban, amennyiben az adott esetben az ellátmány összege az átlagos és szokásos kiadásokat, terheket (étkezési, szállásköltség, adó, járulék, stb.) meghaladta. A felperes tehát nem követelheti a devizaellátmány bruttó összegét, hanem csupán az említett költségekkel csökkentett mértékét. Az ekként meghatározandó valutaösszegnek a tényleges fizetéskori forint egyenértéke jár a felperesnek.
Az előbbiek tekintetében elfoglalt téves jogi álláspontjuknál fogva az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy milyen összegű a devizaellátmány bizonyított, reális megtakarítási hányada. Ezért e tárgyban további eljárás és bizonyítás szükséges.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság ítéletét az elmaradt devizaellátmány, a perköltség és az illeték megfizetésére vonatkozó részében jogszabálysértés miatt - az elsőfokú bíróság ítéletének erre vonatkozó rendelkezésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az eljárt munkaügyi bíróságot a kifejtetteknek megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Egyebekben, vagyis a 30 000 Ft megfizetésére vonatkozó részében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárási illeték, valamint az alperes felülvizsgálati eljárási költsége összegét a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése értelmében csak megállapította, annak viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 295/1994. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2008.3.73 Munkabérként kell figyelembe venni a költségtérítésként adott juttatást, ha valódi rendeltetése a munka díjazása [Mt. 142. §].
