• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Egyéni őstermelői vagy ŐCSG bevétel

Tisztelt Szakértők! Az alábbi ügyben szeretném kérni szakmai állásfoglalásukat. Egy magánszemély mezőgazdasági őstermelőként folytatott tevékenységet, majd ezt követően Őstermelők Családi Gazdaságát (ŐCSG) hozott létre, amelynek képviselője lett. A konkrét tényállás a következő: – Az értékesítés (teljesítés) időpontja még az egyéni őstermelői működés időszakára esett. – A számla kiállítása szintén az ŐCSG megalakulását megelőzően, egyéni őstermelőként történt. – Az ellenérték pénzügyi teljesítése azonban már az ŐCSG nyilvántartásba vételét követően érkezett meg. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján a bevétel megszerzésének időpontja főszabály szerint az a nap, amikor a magánszemély a bevételhez hozzájut (pénzforgalmi szemlélet). Ugyanakkor az ŐCSG nem jogutódja az egyéni őstermelőnek, hanem a tagok közös gazdálkodási formája, így felmerül az a kérdés, hogy a minősítés során elsődlegesen: – a gazdasági esemény (teljesítés) időpontja, vagy – a bevétel megszerzésének (pénz beérkezésének) időpontja tekintendő irányadónak. A fenti tényállás alapján kérem szíves állásfoglalásukat az alábbi kérdésben: A befolyt ellenérték az érintett személy egyéni őstermelői bevételeként kezelendő-e, vagy az ÖCSG fennállásának időszakában megszerzett bevételként az ÖCSG bevételei közé tartozik, és a tagok között megosztandó? Segítő közreműködésüket előre is köszönöm.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST
2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1