adozona.hu
Iskolai beszámoló és GFO-kód
http://adozona.hu/kerdesek/2025_5_29_Iskola_beszamolo_es_GFO_kod_ldc


Iskolai beszámoló és GFO-kód
Tisztelt Szakértő! Egy speciális ügyben fordulok Önökhöz, ezért kérem, engedjék meg, hogy részletesen ismertessem a helyzetet. Ügyfelünk, az XY Kft. 2024-ben döntött egy szakképző iskola és technikum létrehozásáról. A fenntartó – vagyis a kft., amely nem minősül nonprofit szervezetnek – 2024 szeptemberében alapító okiratban rögzítette ezen szándékát. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 2024 novemberében nyilvántartásba vette az XY Szakképző Iskola és Technikumot, amelyhez nyilvántartási számot és OM-azonosítót is kiadott. Ezt követően a fenntartó ügyvezetője kérte, hogy az iskola működési engedélyéhez szükséges adószám igénylése történjen meg. A kérelmet 2024. novemberben benyújtottuk a NAV-hoz, és az adatok pontosítása érdekében több alkalommal egyeztettünk elektronikus úton. Rövid időn belül megkaptuk az adószámot, a gazdálkodási forma kódjaként pedig –a NAV javaslata alapján– az „egyéb adóalany” megnevezést jelöltük meg. Jelenleg a 2024-es tört évre vonatkozó beszámoló összeállításán dolgozom, azonban bizonytalan vagyok abban, hogy az alkalmazott GFO-kód („egyéb adóalany”) valóban megfelel-e az intézmény típusának. Amennyiben nem ez a megfelelő besorolás, kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy melyik kód lenne az optimális! Továbbá kérdésként merült fel, hogy a beszámoló formája esetében alkalmazható-e az általános egyszerűsített beszámoló, vagy a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek számára előírt beszámoló-e az irányadó. Köszönettel!