• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Téves utalás más cég helyett, de jó cégnek, jó számlaszámokra

Tisztelt Szakértő! Az alábbi ügyben kérném segítségét. Könyvelési iroda véletlenül egy másik cég nevében és bankszámlájáról indított el egy utalást elvileg jó cégnek (szállítónak), helyes számlaszámokra hivatkozással. Címzett cég befogadta az utalást, jóváírta a megfelelő cég tartozási számláira. Tehát rossz cégről jó címzettnek és jó számlaszámra. Cég befogadta, jóváírta. A két cég, utaló, illetve a ténylegesen tartozó cég egymás között szeretné a téves utalást intézni, a szállító cég rendezettségét már nem szeretné megzavarni, visszautalással bonyolítani, mivel legalább 6 hónap eltelt. Milyen igazolások és kitől kellenek, hogy a valós adós átutalhassa az összeget a tévesen utaló cégnek? Mire vonatkozó igazolásoknak kell bennük megfogalmazódni, illetve banki utaláskor mi szerepeljen a szövegezésben? Válaszukat előre is nagyon szépen köszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3