• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Unión belüli munkavégzés, Spanyolország

Tisztelt Szakértő! Spanyolországba mennek ki dolgozók egy magyar cégtől. Magyarországról kell megkérni az A1 igazolást, mely folyamatban van. A dolgozókat már be kellett jelenteni, hogy az A1-et megkapják. Ennek is 8 nap az ügyintézési ideje. Mivel már a dolgozók be vannak jelentve, a járulékokat, úgy gondolom, hogy fizetni kell. Spanyolországi tartózkodásuk alatt 410 ezer forintnak megfelelő összeg után kell adózni. Először azt gondoltam, hogy amíg Magyarországon vannak, addig a garantált bérminimum után adózzanak, és a kint tartózkodásuk alatt a 410 ezer forint után. Mivel majd 12-15 nap után tudnak csak beállni dolgozni, igazolt távolléttel lehet-e munkát kezdeni? Csak az jutott eszembe, hogy annak lehet egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, aki nem biztosított. Mivel már be lettek jelentve, biztosítottak, ezért az igazolt távollét nem járható út. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Bankóné Török Terézia


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5