Hozzászólások 0

Valós eredmény meghatározása

Tisztelt Adózóna! Az alábbi kérdéssel fordulok önökhöz: egyik cégem 2019 decemberében szerződés alapján kiállított egy árbevételszámlát 60 millió forintról, mivel a szerződés a részteljesítésről előre így rendelkezett. A számlát az áfabevallásban is elszámolta. A számla ellenértéke be is érkezett. Ennek terhére a szerződés szerinti beépítendő nagy értékű berendezés beszerzésre került. A szerződési érték cca 75%-a a beszerzett és beépítésre váró berendezések. A szerződés szerinti határidőig, 2019. december 31-éig azonban sajnos nem tudta ügyfelem a kiszállítást és beépítést teljesíteni, mivel a vevő építkezése nem állt azon a teljesítési fokon, hogy a megtervezett és beszerzett berendezés beszerelése megtörténjen és az ügyfél így nem kapta meg az üzlete megnyitásához az engedélyeket. Kérdésem, hogy ebben az esetben, mikor a 2019. december 31-ei eredmény tartalmazza a bevételt, a raktárkészlet pedig azon árukészletet, mely már kiszámlázásra igen, de kiszállításra nem került, az eszközről pedig tárolási nyilatkozatot állítottak ki, nem szállítólevelet, mely csökkentette volna a raktárkészletet, hogyan számíthatom az eredményt? Hogyan különíthetem el a bevételhez kapcsolódó költségeket? Tényleges teljesítésként csak a tervezés és berendezés beszerzésének költségei merültek fel. Ez tette ki a szerződés szerinti vállalási ár 50%-át mely kiszámlázásra is került. Segítségüket köszönöm: Duzs Erzsébet


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5