• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Szállító levél

Két fél egymás közötti termékértékesítéshez kapcsolódóan adott elszámolási időszakban állapodott meg 2015. évben. A közöttük megkötött szerződés alapján 12 hónap elteltével számolnak el egymással. Ezen időszak alatt "A" ügyféltől "B" ügyfél több esetben hozott el szállítólevél alapján termékeket, amelyeket értékesített is. Az értékesítés bevétele könyvelésre került a kiállított számlák alapján. Az ezen értékesítéshez kapcsolódó beszerzésről azonban az elszámolás 12 havi hossza miatt még nem került kiállításra számla, és a 2015. évi beszámoló elkészítéséig nem is kerül sor. A 2015-ös szállítólevelek alapján rögzíthető a könyvelésben a beszerzés ténye? Ezt milyen főkönyvi számokra kell rögzíteni (814, 4541)? Ha a szállító levelek alapján nem lehet könyvelni, számla jelenleg pedig nincs, nem mutat valós képet a mérleg, hiszen a már realizált bevétellel szemben nincs könyvelve az áruk beszerzési értéke. Tehát több eredmény mutatkozik, mint amennyi valójában keletkezett.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5