• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Utólagos adómegállapítás

Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk január-február hónapokra nem igazolható problémái miatt „nullás” havi áfabevallásokat nyújtott. Március végével a fenti hónapok tekintetében bevallások utólagos ellenőrzését rendelték el áfa adónemben. A revízió jegyzőkönyvben rögzítette a bevallott vagy bevallani elmulasztott és az ellenőrzés eredményeként különbözetként feltárt adó, illetve költségvetési támogatás alapját, az előbbiek adóját. Viszont adókülönbözetként – és befizetési kötelezettségként – nem a bevallani elmulasztott adó és költségvetési támogatás különbözetét állapította meg, hanem a bevallani elmulasztott és az ellenőrzés eredményeként különbözetként feltárt adót, arra hivatkozva, hogy az adózó jogszerű döntése volt a beszerzéseket terhelő adó nem szerepeltetése az adóbevallásában, azaz le nem vonása a vizsgált időszakokban. A revízió indoklásában rögzíti, hogy az adózó később is, az elévülési időn belül élhet az vizsgált időszakban őt megillető költségvetési támogatás levonásba helyezésével, visszaigénylésével. A revízió helyesen jár-e el az adózóval szemben, amikor nem a vizsgált időszakban felmerült adó és költségvetési támogatás különbözetét állapítja meg adókülönbözetként, befizetési kötelezettségként és a mulasztási bírság alapjaként, hanem csak a bevételei után megállapítani és bevallani elmulasztott adó összege után, figyelmen kívül hagyva az Art. 178. paragrafus 3. pontját? Köszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5