Hozzászólások 0

Forgatható utalvány

Létrehoznak egy kft.-t, amely utalványkibocsátással foglalkozik, létrehoznak egy szövetkezetet, amely utalványforgalmazással foglalkozik, valamint létrehoznak még négy szövetkezetet, amelyből egy szociális szövetkezet lesz. A kft. forgatható (sport)utalványokat fog kibocsátani, melyet a második szövetkezet fog értékesíteni a további négy szövetkezet részére. Ez utóbbi négy szövetkezet tagjai – a személyes közreműködésük "ellenértékeként", illetve támogatásként – az első szövetkezettől megvásárolt forgatható utalványt kapják díjazásul. A tagok más jövedelmet nem kapnak. A szövetkezeti tagok ezt a forgatható utalványt elviszik az utalványforgalmazó szövetkezethez, ahol azt kérésükre (a kezelési költség levonása mellett) visszaváltják. A biznisz kitalálójának az az elképzelése, hogy a szövetkezetek tagjai személyi jövedelemadót és járulékot sem fizetnek (?), mert a juttatás adómentes. Tudom, az szja-törvény szerint (többek között) csak akkor nem pénzben adott a juttatás, ha az utalvány nem visszaváltható (kivéve a ki nem osztott utalvány), de ez forgatható utalvány, ezért nem merem csípőből rávágni, hogy nem adómentes. Ráadásul azt találtam, hogy a forgatható utalványt az utalványbirtokos kérésére a kibocsátó köteles visszaváltani hazai törvényes fizetőeszközre. A fenti elképzelés véleményük szerint jogkövető-e, nem ütközik bármely lépés jogszabályi előírásba? Látnak-e benne olyan rést, amely bármely cégnél, illetve a tagoknál esetleg adóhiányt eredményezne?


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2