Hozzászólások 0

Támogatás megítélése az áfában

Egyesületünk TÁMOP pályázatot nyert. A megrendelő állami hivatallal kötött vállalkozói szerződés alapján kutatási-fejlesztési tevékenységet fog végezni a TÁMOP ……azonosítószámú kiemelt projekt megvalósításának keretében. A végzett tevékenységről a részteljesítések ütemezése szerinti számlakibocsátásra kötelezett a szerződés egyéb más feltételeinek betartása mellett. Kérdéseim: 1). Ez a tevékenység tekintettel arra, hogy az alapszabályban rögzített célokkal és feladatokkal szoros kapcsolatban/összhangban van (ezért is indulhatott a pályázaton) megfelel az áfatörvény 85. § (1) bek. la) pontjában megfogalmazottaknak, és mint ilyen áfamentes a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel, illetve ebből adódóan kezelhető az alaptevékenység bevételeként, vagy 2). a tevékenység áfaköteles vállalkozási tevékenység és az alanyi mentességet meghaladó összegben egyesületünk a megrendelő felé áfát tartalmazó számla kibocsátására kötelezett, valamint 3). amennyiben a közérdekű jellegre tekintettel áfamentesnek bizonyul, akkor a pályázati cél megvalósításában résztvevő (al)vállalkozások jogosultak-e szintén áfamentes számla kibocsátására? Köszönettel: P.Zsuzsa


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2