• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Alvállalkozó vagy "almegbízott"?

A fenti témával kapcsolatban közzétett írásukra reagálva szeretném feltenni az alábbi kérdésemet: Cégünk szociális szolgáltatással, ezen belül házi betegápolással foglalkozik. Külföldi ügyfeleink/betegeink maradéktalan kiszolgálása érdekében alvállalkozók szolgálatait vesszük igénybe, akik e tevékenységre szóló vállalkozói igazolvánnyal rendelkeznek. Ha jól értem az Önök hasonlatát, a nyelvtanár munkája nem mérhető, hiszen az eredményt főként a diák szorgalma garantálja. Ezzel a hasonlattal élve: ezek szerint alvállalkozóink munkájának eredménye sem lenne mérhető, hiszen legnagyobb erőfeszítéseik ellenére is a(z idős) beteg általában továbbra is beteg marad. Ugyanakkor úgy véljük, alvállalkozóink munkájának eredménye az ügyfél ápolással való elégedettsége, azaz, ha az alvállalkozó munkájával, az ápolás minőségével nem elégedett, akkor nekünk, mint megbízottjának fel fog mondani. A tanácsadó cégekre felhozott példájuk is sántít egy picit, hiszen nem csak a tanácsadó megbízottja, hanem maga a tanácsadó cég sem tudja garantálni, hogy az ügyfél megfogadja a tanácsát, mégsem megbízási, hanem – vállalkozás, illetve vállalkozó lévén – szolgáltatási szerződést köt az ügyféllel. Az eredmény az, hogy az ügyfél elégedett-e vagy sem a szolgáltatás, ez esetben a tanácsadás minőségével – a döntés így is, úgy is az ő kezében van. Úgy gondoljuk, nem az adóhivatal tiszte eldönteni, hogy valaki megbízott vagy alvállalkozó, ez az egyén döntése kell(ene), hogy legyen!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5